[ml-adverts location=fejlec]
Tags Posts tagged with "egri érsek"

egri érsek

A lelkigondozóknak tartott fórumot a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság csütörtökön az Érseki Palotában. A 21. Osztozó elnevezésű programra Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből érkeztek résztvevők, akiket többek között Soltész Miklós államtitkár köszöntött.

-

Ternyák Csaba, valamint Eger és térsége újraválasztott országgyűlési képviselője a szerdai találkozón a kultúra, az oktatás és a fejlesztések kérdését tekintette át. 2018 és 2021 között több, mint 67 milliárd forintot biztosít az állam az egyház óvodafejlesztési programjára, amelyből Eger és térsége is komoly mértékben részesedik. Ez jól illeszkedik a Főegyházmegye meglévő oktatási intézményhálózatának fejlesztéséhez, segíti az anyák munkába állását, illetve a kedvező demográfiai folyamatok megerősödését. A Főegyházmegye állami támogatásból egri műemlékvédelmi és turisztikai projektjeit is megvalósíthatja. Ilyen a Székesegyház és a Pyrker tér, az érseki palota déli és északi szárnya, valamint a Ferences templom és rendház rendbetétele.

-

80. születésnapja alkalmából hálaadó szentmisét mutatott be dr. Seregély István, az Egri Főegyházmegye korábbi érseke a Bazilikában. A szentmisét maga az ünnepelt celebrálta.

Püspökök, papok, szerzetesek, a helyi közélet vezetői és nagyszámú hívő jelenlétében köszöntötte elődjét dr. Ternyák Csaba egri érsek, aki dr. Seregély István munkásságát méltatta. Hangsúlyozta: 20 éves egyházmegyei szolgálata alatt egyházmegyei zsinatot rendeztek, templomok épültek, oktatási, nevelési intézmények kezdték meg működésüket, nevéhez köthető a Szent István Rádió alapítása. Dr. Seregély István főpásztor elmondta: aggodalom nélkül tekint a jövőbe, életét Isten és a Boldogasszony kezébe tette le. 2007-ben vonult nyugállományba, azóta is aktívan tevékenykedik lelkipásztorként.
Az egri egyházmegye 80. főpásztora 1931. március 13-án született Szombathelyen. 1950-ben kezdte meg tanulmányait a Szombathelyi Püspöki Papnevelő Intézetben; 1955-ben szentelték pappá. Első plébánosi állomáshelyét 1974-ben foglalta el Kőszegszerdahelyen, 1981-től Kőszegen szolgált plébánosként.II. János Pál pápa 1987. június 5-én nevezte ki az Egri Főegyházmegye érsekévé. 1990-ben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökévé választották, 1993-tól nyolc éven át az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának alelnöke volt. Idén nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetésben részesült.
Köszöntőjében dr. Lukács Tamás országgyűlési képviselő történelmi jelentőségűnek nevezte a magyar egyház és az egyházmegye érdekében végzett tevékenységét.
Az ünnepelt Szent Pál apostollal együtt vallja: “A jó harcot megharcoltam a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Most készen vár az igaz élet koronája.”