Tags Posts tagged with "Egri Csillagok Sétánya"

Egri Csillagok Sétánya

-

Április 6-án újabb „Csillaggal” gazdagodik az Érsek utcában létrehozott Egri Csillagok Sétánya. A kitüntetéssel mindazok előtt kívánnak tisztelegni, akik munkásságukkal, életművükkel hozzájárultak a város fejlődéséhez és hírnevének erősítéséhez. A harmadik díszkövet Törőcsik Mari, Kossuth Nagydíjas színművésznő kapja.

- A mi feladatunk az, hogy ismertté tegyük azokat, akik Egert ismertté tették – mondta Honfi Gábor, az Eger Sikeréért Egyesület elnöke, amikor a tavaly indított Egri Csillagok sétánya kapcsán érdeklődtünk. A megvalósítás idén is folytatódik. A tervek szerint tavasszal és ősszel is egy-egy újabb csillag kerül majd az Érsek utcába.

 

-

November 14-én, szerdán 9 órától forgalomkorlátozásra kell számítani az Érsek utcában. A Széchenyi u. – Érsek u. kereszteződésében ideiglenesen zsákutcát jelző közlekedési táblát helyeznek ki. Ugyanis az „Egri Csillagok Sétánya” újabb díszkövének előkészületi munkáit végzik el. Az átadó ünnepséget november 15-én tartják, így a korlátozás várhatóan aznap 17.00 óráig lesz érvényben. Az érintett lakók és az áruszállító járművek megközelíthetik az Érsek utcai ingatlanokat, Széchenyi utca irányából ugyanis be- és kihajthatnak az Érsek utcába, csupán a Dobó tér felé történő kihajtás nem biztosított szerda reggeltől csütörtök estig.