Tags Posts tagged with "egészség"

egészség

Keresztül az országon, Mátészalkától egészen Zalaegerszegig fut Dudás Miklós, naponta maratoni távokat teljesítve. Célja, hogy felhívja a figyelmet a lelki és a testi egészség fontosságára. Az 500 km-es távot két hét alatt kívánja teljesíteni. A futó csütörtök este érkezett Füzesabonyba, pénteken viszont már Gyöngyösön lehetett vele találkozni.

-

Ingyenes lakossági szűrővizsgálatokat tartanak április 24-25-dikén a Hotel Egerben, a ’Magyarországi Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogram’ országjáró kampánynak köszönhetően. A szűrőkamion eddig több mint 1500 helyszínen járt már. Az akcióval az egészség megőrzésének fontosságára hívják fel a figyelmet.

-

Az egészséges táplálkozásra, a rendszeres testmozgásra hívták fel a figyelmet a Gyakorlóiskolák tematikus programsorozatán. Az egészséghéten többek között a fogápolásról, tisztálkodásról, a szervrendszerekről hallhattak előadásokat a diákok. Ezen kívül sport és egészségnevelési vetélkedőkön is részt vehettek.

-

Lezárult az „Egészség-fenntarthatóság-öngondoskodás – kertpedagógiai alapokon” pályázat. A program célja, hogy lehetőséget biztosítanak a diákok számára az élményszerű tanulásra, megtapasztalhassák a munka örömét, valamint segítik a hátrányos helyzetű tanulók társadalmi beilleszkedését. A pályázat az iskolakertet helyezi a középpontba – ehhez kapcsolódnak a különböző modulok, mint az egészséges életmód, a fenntarthatóság és a környezetvédelem. A programban 16 oktatási intézmény vesz részt.

A klímavédelemre és az egészségmegőrzésre hívja fel a figyelmet a hét napon és hétszáz km-en át tartó klímafutás, amit a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet Egészségkommunikációs Központja rendezett. A „Levegőt!” szlogenű programon sportolók, orvosok, egészségfejlesztéssel foglalkozó szakemberek és iskolások üzentek a november 30-án kezdődő párizsi klímacsúcs résztvevőinek, hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyek megvédik a bolygót.

-

Szűrővizsgálatokat tartottak Egerszalókon. Dr. Tóth Katalin, aki a május 17-i időközi polgármesterválasztáson független jelöltként indul, az esetleges rejtett betegségekre és a szűrések fontosságára hívta fel a figyelmet kampányrendezvényén. A programjai között szerepel a munkahelyteremtés és a gyógyturizmus is. Elmondta, Tőgyi Gábor munkásságát szeretné folytatni.

Egészség- és véradónapot szervezett a Forrás Alapítvány a Felsővárosban. A programon szűrővizsgálatokat végeztek, bemutatták az egészséges táplálkozás, a gyógynövények fogyasztásának előnyeit, a résztvevők pedig vért is adhattak.

A egészséges életmódról szóló tájékoztatás, szűrővizsgálatok várták a Felsőváros lakóit az egészségnapon. A szervezők szándéka az volt, hogy fölhívják a figyelmet arra, az egészségérét mindenkinek magának kell tennie.
A programhoz a Vöröskereszt is kapcsolódott.
Többek között az újraélesztést is megtanulhatták a családok egy bábún kipróbálva az elsősegélyt. Akadt, aki kisgyermekének is megmutatta a technikát.

Magyarország 2011-ben csatlakozott az Amerikából induló népegészségügyi programhoz. Ezzel a lakosság rendszeres testmozgásra szoktatását szeretnék elősegíteni. Tavaly egyetemisták, míg idén középiskolások körében végeztek felmérést. A programról konferencián számoltak be Egerben.

A Magyar Sporttudományi Társaság Mozgásgyógyszer Szakbizottsága Budapest után több vidéki városban, így Egerben is bemutatta a programot. Számos betegség megelőzhető lehetne a rendszeresen végzett testmozgással. Egy 2010-es hazai felmérés szerint a lakosság 77 százaléka gyakorlatilag inaktívnak tekinthető, havi három alkalomnál nem mozog többet. A magyarok 53 százaléka soha nem végez rendszeresen testmozgást, addig ez a szám európai átlagot tekintve 37 százalék. Ez kedvezőtlenül hat az emberek életminőségére és életesélyeire is, számos betegség megelőzhető lenne a rendszeresen végzett testmozgással. A lakosság rendszeres testmozgásra szoktatását szeretné elősegíteni a Mozgás=Egészség Program. Lényegében receptre írnák fel a testmozgást.
A program hosszú távú célja a tudatformálás, a lakosság rendszeres testmozgásra szoktatásával a prevenció, a már kialakult betegségek gyógyszeres kezelésének terápiás célú testmozgással való kiegészítése és mindezzel az egészségügyi kiadások csökkentése. Tavaly egyetemisták, míg idén középiskolások körében végeztek felmérést. A nemzetközi példák hazai viszonyokra történő átültetésével a program fokozatosan országos szintűvé terjedne ki.

-

Mozgással megelőzhetők a szívérrendszeri betegségek, derült ki a szív világnapján rendezett eseményen. Átmozgató tornával, speciális edzőberendezéssel, ingyenes vércukor- és koleszterinméréssel, tanácsadással és vérrendszeri kockázatbecsléssel várták az egészségükre odafigyelőket a bevásárlóközpontban.

A torna csak az egyik módja volt a látogatók átmozgatásának a pláza első emeletén. A szív világnapján mérések, tájékoztatók vártak az érdeklődőkre. Kipróbálhatták azt is, mekkora fizikai aktivitás szükséges a bevitt kalóriák elégetéséhez. Ehhez egy speciális edzőberendezést biztosítottak a helyszínen.
Volt ingyenes vércukor- és koleszterinmérés, de az újraélesztést is ki lehetett próbálni.
Az érdeklődők azt is megtudhatták, milyen tényezők veszélyeztetik szívünk egészségét.
Mint mondták, Magyarország rendkívül rossz mutatókkal bír szívérrendszeri megbetegedések, és halálozás terén. Ebben Európa élvonalába tartozik.
Amíg a szülők tájékozódtak, a kisebbek játszósarokban tölthették az időt.

Egészségmegőrző-, környezetvédelmi előadások, játékos- és sportprogramok várták az érdeklődőket az Ostorosi Napok első napján. Az „Egészségsziget”-et harmadik alkalommal rendezte meg a település.

A mozgás az egészség és a környezettudatosság volt a fő témája az Ostorosi Önkormányzat és a Heves Megyei Vöröskereszt Ostorosi Alapszervezetének közös rendezvényén. A szervezők családi programokkal szórakoztató műsorokkal, egészségmegőrző gyermek- és felnőtt programokkal, szűrővizsgálatokkal várták az érdeklődőket.
Az önkormányzat szorosan együttműködik a Vöröskereszt ostorosi alapszervezetével.
Az “Egészségszigetre” is várták a véradókat, hiszen nyáron mindig csökken a véradók száma, a vérkészlet mennyisége.
Az Ostorosi Napok, amelynek az Egészségsziget is a része, augusztus huszadikán szentmisével, kenyérszenteléssel zárult a a Szent István Parkban.