Tags Posts tagged with "drámapedagógia"

drámapedagógia

-

Közel nyolcvan millió forint EFOP-os támogatást kap a Harlekin Bábszínház a NépmesePont című pályázatuk megvalósítására, amelyet a készségfejlesztés és a tehetséggondozás jegyében szeretnének megvalósítani. A program hároméves időszakában két munkatárssal is bővül az intézményben dolgozók száma.

-

 

Semmi konferencia – A Gárdonyi Géza Színházban lépett színpadra Scherer Péter és a Kiscsillag

A magyar költészet napja – Teltház előtt zenélt és énekelt Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László

Barbárok a színházban – Egerben is fellépett a Nagyvárad Táncegyüttes

Színház a tehetségekért – 30 millió forintot nyert drámapedagógiai programra az egri teátrum

-

Harmincmillió forint támogatást nyert az egri teátrum a Színház a tehetségekért című programra, amelyre másfél éve adta be pályázatát. A drámapedagógiai foglalkozásokon a középiskolások Shakespeare: Rómeó és Júlia című művét állítják színpadra. A bemutatót 2019 májusára tervezik.

Játsszunk színházat! címmel gyerekek számára indít drámapedagógiai foglalkozásokat a Gárdonyi Géza Színház. Több mint ötszáz gyerek vesz részt a programban óvodás kortól középiskolás korig.

A Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában elnevezésű pályázaton több mint 26 millió forintot nyert a Gárdonyi Géza Színház. Az összegből elindítják a Játsszunk színházat! programot, mely során jövő októberig drámapedagógiai foglakozásokat szerveznek gyerekek számára óvodás kortól középiskolás korig. A cél az, hogy a gyermekek közelebb kerüljenek a színházhoz, és az évek óta csökkenő ifjúsági bérletesek számát növeljék.
A program négy pontra épül: a legkisebbek Baráth Zoltán vezetésével az Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona, valamint a Csongor és Tünde történetét kapcsolják össze Szőke Andrea író segítségével.
Az általános iskolásokat hatodikos kortól a Gárdonyi-évhez kötődve az Egri csillagok várja, a foglalkozásokon Vicuskák és Gergők dolgozzák majd fel a regény történetét drámapedagógusok és színészek segítségével. A középiskolások Madách művét, Az ember tragédiáját elemzik Fehér István színművész vezetésével, és a program végén egy közös bemutatón a megismert színeket elő is adják majd a színházban. Herkules Helga drámapedagógus szerint a programnak több hozadéka is van.
A tánctagozat is szerepet kap: Topolánszky Tamás vezetésével a Lenkey János Általános Iskola tanulói számára ritmusérzéket, mozgáskoordinációt fejlesztő foglalkozásokat tartanak, júniusban és augusztusban táborokat is szerveznek majd a gyerekeknek.