Tags Posts tagged with "diploma"

diploma

Szorosabban együttműködik a várossal és külföldi egyetemekkel az Eszterházy Károly Főiskola. Az intézmény terveiről a júliusban kinevezett rektor Dr. Liptai Kálmán beszélt az évnyitón.

Ez volt a kétszáznegyvenedik évnyitó az egri főiskolán. A sárospataki Comenius Főiskola csatlakozásával idén 2390 diák kezdheti meg első szemeszterét. Ebben a tanévben nőtt az állami támogatottak száma is, 1380-an iratkozhatnak be államilag finanszírozott képzésre.
Rázsi Botond alpolgármester átadta a város kulcsait a négy kar egy-egy diákjának, ezzel jelképesen a város polgáraivá fogadta az elsőéveseket. Megnyitó beszédében a főiskola mottóját idézte és azt hangsúlyozta: számára is jó döntés volt diákként az Eszterházy Károly Főiskola, mert az itt szerzett tudását politikusként is kamatoztatni tudja.
Dr. Liptai Kálmán rektor arra biztatta a diákokat, bátran fedezzék fel Egert és tanulmányaik során is mindig legyenek nagyon nyitottak és szenvedélyesen kíváncsiak, mert ez a siker kulcsa. A rektor a szenátus terveiről is beszámolt.
Vállalatokkal, civil szervezetekkel és a városvezetéssel is erősíti az intézmény az együttműködést. A főiskola nemrég létrehozta az Agria-Innorégió Tudáscentrumot, amely elemzésekkel, kutatási programokkal segíti a régió tudományos, kulturális fejlődését. Az ünnepség záróeseményeként köztársasági ösztöndíjat, okleveleket és 98 arany 54 gyémánt 3 rubint és 11 vas diplomát adtak át az öregdiákoknak.

Huszadik alkalommal rendezte meg prepa- napi ünnepségét az Egri Tanító- és Tanárképzős Öregdiákok Baráti Köre. Az 1993-ban alapított egyesület megemlékezett a magyar nyelvű tanítóképzés 185. évfordulójáról is. Az ünnepségen díszoklevelet vehettek át a több, mint ötven éve végzett diplomások.

Idén két jeles évfordulót is ünnepelt az Egri Tanító- és Tanárképzős Öregdiákok Baráti Köre. Dr. Dobos József elnök a kör szokásos évi prepa-napi ünnepségén az egyesület 20 éves fennállásáról emlékezett meg.
A baráti kör tisztelgett a Pyrker érsek által 1828-ban alapított Egri Érseki Tanítóképző előtt is.
Dr. Hauser Zoltán az Eszterházy Károly Főiskola rektora azt hangsúlyozta: Eszterházy püspök, Barkóczy és Pyrker érsek életműve a pedagógusképzésért egy közös ívet képez, kiemelte: idén szeptembertől, a Sárospataki Tanítóképző Főiskola átvételével, újjászületik az 1959 óta szüneteltetett egri tanítóképzés.
A hetven, hatvanöt, hatvan és ötven éve diplomázott prepák és preparinák rubin, gyémánt, vas és arany oklevelet vehettek át a rektortól.

-

1749 hallgató vehette át idén diplomáját, bizonyítványát az Eszterházy Károly Főiskolán. dr. Hauser Zoltán, az intézmény rektora elmondta: idén is sikeres évet tudhatnak maguk mögött, nyertes pályázatokkal, fejlesztésekkel.

Indulj el egy úton, én is egy másikon – idézte a jól ismert népdalt köszöntőjében Szörényi Zsolt, az oktatási minisztérium felsőoktatási főosztályvezetője, az Eszterházy Károly Főiskola oklevél- és bizonyítványátadó ünnepségén. Búcsúztatva ezzel a végzett hallgatókat és utalva az egri főiskola továbblépésére is. Az intézmény ugyanis kérvényt nyújtott be a minisztériumhoz az egyetemi rang megszerzésére.
Ma egy korszak lezárul és megnyílik egy új a végzett hallgatók számára. Mondta ünnepi beszédében dr. Hauser Zoltán, az Eszterházy Károly Főiskola rektora. Az egri főiskolán összesen 1749 hallgató végzett ebben az évben. Bolognai rendszerű alapképzésben 502-en, mesterképzésben pedig 605-en vehették át diplomájukat. Hagyományos rendszerű képzésben 186-an végeztek, míg felsőfokú szakképzésben 329-en, szakirányú továbbképzésben pedig 137-en szereztek bizonyítványt.

-

Közel kétezer hallgató végez az Eszterházy Károly Főiskolán. A friss diplomások július 8-án és 9-én vehetik át oklevelüket.

Nappali tagozaton 816 hallgató jelentkezett záróvizsgára a főiskolán, 429-en a 14 felsőfokú szakképzés valamelyikén végeznek. A hagyományos főiskolai képzésben 206 fő, egyetemi képzésben 26 hallgató veheti át diplomáját.
A Bologna típusú rendszerben alapképzésben 559-en végeznek, mesterképzésben 641-en záróvizsgáznak.
A főiskola szokásos sajtótájékoztatóján ismertették az aktuális uniós pályázatok eredményeit. Ezek között szerepel a tanári alkalmassággal kapcsolatos pályázat, amelynek most zárult országos vitájához harminc hozzászólás érkezett az intézménybe.
Egy másik projekt keretében oktatók és hallgatók vettek részt tanulmányúton finnországi egyetemeken, illetve pályázat keretében rendeztek helytörténeti, helyismeretei programokat.