[ml-adverts location=fejlec]
Tags Posts tagged with "Czibere Károly"

Czibere Károly

-

Elindult a 2 milliárd 121 millió forint összértékű, elsősorban a hátrányos helyzetű édesanyákat és családjukat segítő Babacsomagprogram. A hírt az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára jelentette be. Czibere Károly kifejtette: a tartós fogyasztási cikkeket tartalmazó, húszezer forint értékű csomagban a legkisebbek ellátásához szükséges eszközök vannak, például digitális hőmérő, pelenka, orrszívó és törlőkendő. A babacsomagot a gyermekjóléti szolgálatok segítségével mintegy 26 ezer édesanya kapja meg 2020-ig évente egyszer.

-

Félidejéhez érkezett és sikeresnek bizonyult az az országos Gyermekjóléti program, ami tavaly szeptemberben indult. A 2,1 milliárd forintból megvalósuló projektben a hátrányos helyzetű fiatalokat segítik a gyermekjóléti központokon keresztül. Szeptembertől már az ország valamennyi oktatási intézményében elérhetővé kell tenni ezt a szociális szolgáltatást.

Folytatódik a szociális intézménykiváltási programja, a következő fázisban 2500 fogyatékos ember kap lehetőséget, hogy családias környezetbe költözzön – jelentette be Czibere Károly, szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Szilvásváradon. A Bélapátfalvai Fogyatékosok Otthonából a közelmúltban 150 lakó költözhetett környékbeli kisebb lakóotthonokba, a többi közt Szilvásváradra.