Tags Posts tagged with "ciróka-kör"

ciróka-kör

Idén is várja az érdeklődőket a Ciróka-kör, a Gyermekkönyvtárban. A program célja, hogy a kisgyermekek szüleikkel együtt, megismerjék és megszeressék a mondókák és ölbéli játékok világát. A foglalkozások mindamellett, hogy erősítik a szülő-gyermek kapcsolatot, a kicsik személyiségfejlődésére is jó hatással vannak.

Kisgyermekek és szüleik együtt ismerkedhetnek a mondókák és ölbéli játékok világával a Gyermekkönyvtárban. A kifejezetten kisbabáknak és bölcsődés korú gyerekeknek létrehozott, Ciróka-kör elnevezésű programmal a ma már feledésbe merülő népi játékokat szeretnék népszerűsíteni a családok körében.
A két éve indult program sikerességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy egyre többen vesznek részt a foglalkozásokon.
A Ciróka-kör minden hónap első és harmadik szerdáján várja az érdeklődőket. A foglalkozásokra előzetesen be kell jelentkezni a Gyermekkönyvtárban.

-

Újra elindította nagy sikerű mondókás programját az egri Gyermekkönyvtár. A Ciróka-kör foglalkozásain az ölbeli – és kisdedjátékok színes, mozgalmas, bensőséges világával ismerkedhetnek meg a résztvevők.

Tavaly októberben rendezte meg először a Gyermekkönyvtár a Ciróka-kör elnevezésű játékos foglalkozást. A kifejezetten kisbabáknak és bölcsődés korú gyerekeknek létrehozott programon a babák és a mamák együtt mondókázhatnak. Az ölbéli játékokkal segítik gyermekük fejlesztését, a kicsik játszva tanulhatnak a versikéken keresztül. A Gyermekkönyvtár a programra egy kiadványt is készíttetett, amely több mondókát és játékleírást is tartalmaz. A programot jövő május végéig minden hónap első és harmadik szerdáján rendezik meg. A Ciróka-kör foglalkozásaira minden alkalommal előzetesen be kell jelentkezni a könyvtárban.

-

Októberben szervezte meg először Ciróka-kör elnevezésű játékos mondókás délelőttjét a Gyermekkönyvtár. A program célja, hogy a szülőkkel és s gyerekekkel megismertessék és megkedveltessék a verseket, mondókákat.

Természetesen senkit sem hessegetnek el a Gyermekkönyvtárból, sőt szerdánként szeretettel várják azokat a szülőket és gyerekeiket, akik a Ciróka-kör programjára kíváncsiak. Ez év októberétől ugyanis minden hónap első és harmadik szerdáján délelőtt várják egy játékos, mondókás napra az érdeklődőket. A Ciróka-kör azzal a céllal jött létre, hogy az anyukák, apukák megtanulják a gyermekjátékokat és mondókákat, amelyeket otthon is játszhatnak a gyerekekkel. A családi programon bárki részt vehet a Forrás Gyermek és Ifjúsági Központban található Gyermekkönyvtárban.