Tags Posts tagged with "cég"

cég

Kínából Füzesabonyba telepítette át a Nyugat-Európában piacvezető Consystec GmbH a nemesacél táblatartó gyártását. A cég egyelőre hat főt foglalkoztat, de terveik szerint bővítik a gépállományt, és ezzel együtt növelik a munkatársak számát is. Füzesabonyra a hamarosan kialakításra kerülő ipari park, valamint a jó közlekedési infrastruktúra miatt esett a választás.

Már hagyomány, hogy kétévente visszavárják egykori dolgozóikat a Sanatmetalban. Kétévente számol be a vállalat irányítása az utóbbi évek fejlesztéseiről, változásairól a volt kollégáknak. Idén harmincöten vettek részt a találkozón.

Régi és még annál is régebbi dolgozóit látta vendégül a Sanatmetal vezetősége. Az egri székhelyű vállalatnál már hagyomány, hogy kétévente közös ebédre, üzemlátogatásra hívják az egykori, azóta már nyugdíjba vonult kollégákat.
Az összejövetelt a cégnél történt fejlesztések bemutatásával kezdte az ügyvezető igazgató, majd kötetlenebb hangulatban folytatódott a nap.
A cég elődvállalataként működő finommechanikai vállalat egyébként már 1967 óta létezett Egerben, a legtöbben még ebben a korszakban dolgoztak itt.

Élhetőbbé tenni a várost, élénkíteni a helyi gazdaságot – ezeket a célokat tűzte ki egy, az önkormányzat megbízásából készített tanulmány. Több mint száz helyi vállalkozást és ezernél is több civilt kérdeztek arról, hogyan működhetne még sikeresebben Eger gazdasági élete.

Húsz kiemelt céget mélyinterjú során, további százat pedig kérdőívben ért el az a tanulmány, melyet az önkormányzat kezdeményezett, hogy felmérje, hogyan lehetne gazdaságilag élhetőbbé tenni a várost. Arról kérdezték a vállalkozókat, hogyan értékelik saját piaci helyzetüket, beszállítóikat, milyen fejlesztéseket terveznek és ezekhez milyen támogatásra lenne szükségük – részletezte Habis László polgármester a kiemelt partnereknek szervezett kerekasztal beszélgetésen. Mint mondta, a 2014-2020-as fejlesztési időszakot meghatározzák a civil lakosság igényei és észrevételei is, így közel 1200 magánszemélyt érintve, lakossági felmérés is készült. Az elégedettséget mérő kérdések elsősorban a munkahelyekre, annak megközelíthetőségére, fizetésre vonatkoztak.
Az egri gazdasági élettel kapcsolatban számos hasznos észrevétel érkezett a polgármester szerint. Az eredményekből kiderült például, hogy miközben van munkanélküliség, a vállalkozók szerint jó szakemberekben hiány mutatkozik, így szükségszerű lenne harmonizálni a vállalkozói igényeket és a munkaerő-piaci kínálatot. Ezen kívül, mint kiderült, a cégek igényelnék, hogy az önkormányzat mind felvásárlóként mind a pályázati lehetőségek koordinálásában segítse őket. Elhangzott, a felmérésnek még nincs vége, most egy időközi megbeszélésen értékelték az eredményeket a vállalkozók.