Tags Posts tagged with "bor"

bor

A bor és a tánc, zene már évek óta összekapcsolódik Egerben. Együtt tartják az Agria Nemzetközi Folkhétvégét és a Bormustrát. A mustrán 15 borászat 160 borát lehetett kóstolni, a folkhétvégén és a gálán közel ötszáz táncos lépett fel.

Felvonulással kezdődött a XXIV. Agria Nemzetközi Folkhétvége. Magyar, lengyel, délszláv és török együttesek mutatkoztak be a belvárosban.
A tánc mellett a boré volt a főszerep a Dobó téren. A XXIV folkhétvégével együtt rendezték meg a X. Bormustrát. Habis László polgármester köszöntőjében azt mondta: a bor, a zene és a tánc feltételezik egymást.
A borászok szerint is jól kiegészíti egymást a bor és a népzene, néptánc.
15 egri borász 160 borát lehetett megkóstolni a Bormustrán.
A megnyitó után bemutatkoztak a néptánctalálkozó résztvevői. Pénteken és szombaton is táncházzal zárult a nap.
A gálára kanadai és erdélyi magyar, ukrán együttesek is érkeztek. Szerepelt a három hazai csoport is: a Lajtha, a Boróka és az Egres.

A Kárpát-medence hagyományos borrégiói mutatkoztak be Szomolyán. Ez már a harmadik ilyen borászati kiállítás és borbemutató volt, az elsőt Brüsszelben tartották Magyarország uniós elnöksége idején.

Ezen a hétvégén különösen el voltak kényeztetve a bort kedvelők Szomolyán. Itt találkoztak ugyanis a Kárpát-medence különböző régióinak borászai. Kóstolhattak villányi és szerémségi, aradi. tokaji, balatoni, alföldi, etyeki és felvidéki borokat. És persze a szomolyai Kaló Imre, a borászok borásza is bemutatkozott.
A magyar borkultúra a házigazda szerint mindig is jelentős volt. Ma is létezik, de látszólag kisebb a súlya. Az ilyen események viszont ennek az ellenkezőjét üzenik. Az első Kárpát-medencei borbemutatót Brüsszelben tartották hazánk uniós elnöksége alatt. Tőkés László kezdeményezésére már harmadszor rendezték meg. A magyar összetartozást kívánják ezzel megjeleníteni egy európai nagy térségben, a Kárpát-medencében gondolkodva.
A szakmai – gazdasági kapcsolatokat tovább erősíti a tavaly megalakult Kárpát-medencei Magyar Borászok Egyesülete. Szomolyán kilenc borászat mutatkozott be.

-

Huszonhárom borászat mutatkozott be a hétvégén az egri bevásárlóközpontban szervezett Országos Borpartin. Tokajtól a Balatonig valamennyi borvidék képviseltette magát. Az egri borászok elsősorban a Bikavér fehér párját, az Egri Csillagot népszerűsítették.

Tokaji, soproni, balatoni és felvidéki borokat is kóstolhattak az érdeklődők a pláza kertjében. A borászatok legjobb nedűiket kínálták. A vörös, fehér és rozéborok mellett olyan különlegességeket is megízlelhettek a borkedvelők, mint például a csipkebogyóból készült bor. Az Országos Borpartyt harmadik alkalommal szervezte meg a bevásárlóközpont. Az egri borászok egy Egri Csillag standon a Bikavér fehér párját népszerűsítették. A borparti megnyitóján Tarsoly József hegybíró azt mondta: a legkiválóbb eszköz a borok népszerűsítésére, ha a borász közvetlenül a fogyasztóval találkozik. Két nap alatt majd negyvenféle bort kínáltak a sátrakban, a színpadon pedig neves fellépők színesítették a programot. Koncertet adott például a Budapest Ragtime Band és Szekeres Adrien is.

Támad a robot krumpli – ez volt a Bolyki pincészet évadnyitó programjának címe. Ettől a támadástól senki nem tartott, sőt: egyesek várták is.

Földönkívüli hely, óriási sziklák. Akár el is képzelhetnénk, hogy ilyen helyen valóban támad a robot krumpli.
Bolyki János borász, házigazda aztán bevallja az igazat. A robot krumpli a sütőből indít offenzívát, egy félreolvasás szülte a program elnevezését. Fejjel lefelé olvasták el a rakott krumpli szót – és megtetszett az új szókapcsolat. Ez lett az év nyitányának neve, ettől a hétvégétől kezdve minden péntek este és szombaton egész nap nyitva a pince.
Néhány nappal ezelőtt újabb sikert ért el a pincészet. A 2008-as cabernet franc után a 2009-es cabernet-jük is nyert a bordeaux-i borversenyen.

Guinness világrekord született hétvégén: ezer adag Egri Csillag tokányt főztek. A bort előtte való este mutatták be a nagyközönségnek, másnap már ételt készítettek vele a pálinkafesztiválon.

Pálinka és bor a pláza udvarán. Eger első pálinkafesztiválján is bemutatkozott az új egri fehérbor, az Egri Csillag. Sós István alpolgármester azt mondta a megnyitón: a város egy újabb kori történetét kezdték el írni az Egri Csillag megjelenésével. Úgy véli: a bor nagy karrier előtt áll, nemzetközi szinten is szeretnék elérni, hogy olyan kedvelt legyen, mint az Egri Bikavér.
A pálinkafesztiválon ezer adag Egri Csillag tokányt főztek. A séf arra törekedett, hogy a bor íze mindenképpen megmaradjon az ételben. Az ezer adag Egri Csillag tokány Guinness rekord.
A tokány marhalábszárból és sertéslapockából készült. Összesen 150 kiló húsból. Ehhez még tettek 10 kiló szalonnát, 20 kiló gombát, 20 kiló hagymát. Tizenöt liter Egri Csillagot öntöttek az üstbe.
Ahhoz, hogy a kísérletből hivatalosan is Guinness rekord legyen, fényképezni, jegyzőkönyvezni, hitelesíteni kellett. Mindaddig Egeré a dicsőség, amíg valaki egy ugyanilyen, Egri Csillag tokányt nem főz, több mint ezer adagot.

-

Hivatalosan is bemutatták az új egri fehérbort, az Egri Csillagot. A fehér cuvée bor gondolata 2010-ben az egri borvidék, ezen belül hatvan borász összefogásának szimbólumaként született meg. Az egri borvidéken ilyen horderejű borászati döntés az elmúlt 100 évben nem volt. A Csillagot a híres vörösbor, az Egri Bikavér fehér párjaként alkották meg, azt remélik, hogy a fehér házasítás is hasonló hírnevet szerezhet a borvidéknek mint a bikavér.

Cserszegi fűszeres, hárslevelű, Irsai Olivér, királyleányka, leányka, olaszrizling, zenit. Alapvetően ezek a szőlőfajták alkotják az Egri Csillagot, az egri borvidék új fehérborát. A tavalyi szüret után, idén 23 borászat palackozott Csillagot, ami a világon egyedülálló módon az egyetlen márkanévvel ellátott fehérbor.
„Minimum négy fajtának a házasítása. Ami nagyon fontos és az összefogást erősíti, hogy az Egri Csillag nem kerülhet forgalomba a következő év március 15-e előtt. Tehát idén 2012. március 15-én a 2011-es évjáratú Egri Csillagok kerülnek forgalomba” – mondta Gál Tibor borász.
Az új bor hatvan egri borász közös gondolkodásának és összefogásának eredménye, akik felismerték, hogy a városba érkező turisták körében egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a vörös mellett a fehér borokra is. Habis László Eger polgármestere a Csillag hivatalos bemutatásán azt mondta: egy tudatos márkaépítés kezdődött el. „Azzal, hogy az új fehérbor cuvée neve az Egri Csillag lett, a történelmi értékeket, a várvédelmet, a hazafiságot, a hősiességet és a borkultúrát az egri szőlészet hagyományait összekapcsoljuk” – tette hozzá.
A következő napokban kampányfilmek hirdetik az április 8-ára tervezett első Egri Csillag Borfesztivált. Ezt megelőzően március 15-én Eger, Debrecen és Budapest mellett a finnországi Poriban és a szlovákiai Érsekújváron egy időben nyitják ki a csillagos palackokat.

-

Nem okozott jelentős kárt a fagy a szőlőültetvényekben az egri borvidéken. A jelenlegi adatok alapján mindössze öt-tíz százalékra becsülik a fagykárt. A hegybíró szerint a hosszú enyhe ősz alatt fel tudott készülni a növény a télre. Úgy véli, ez lehet az az év, amikor nemcsak jobb minőségű, de nagyobb mennyiségű szőlő teremhet az egri dűlőkben.

„Az a szerencse, hogy a tavalyi hosszú ősz alatt fel tudott készülni a szőlőnövény.”
A hegybíró szerint az egri borvidéken a szőlőültetvények mindössze öt-tíz százalékát érte fagykár. Ez is főleg az alacsonyabb fekvésű területeken jellemző. Már a metszéskor lehet látni, hogy a tél és a fagy milyen hatással volt a tőkékre. Ha a háncs- és bélarány megfelelő a vesszőkben akkor nagy valószínűséggel jó termésre lehet számítani.
„Azt mondhatjuk, hogy minden esély megvan arra, hogy az idei évben megint egy jó évünk legyen. Nyilván a tenyészidőszak időjárása nagyban befolyásolja a majdani terméskilátásokat” – mondja a hegybíró. De nemcsak a fagy jelent veszélyt a termésre. A növény másik ellensége a betegség, ami leginkább az idősebb ültetvényekben jelenik meg.
Az egri borvidéken az utóbbi években több hektár szőlőt kivágtak és az aktívan művelt szőlőterületek száma is csökkent. Mára 5300 hektáron gazdálkodnak. A tavalyi évben kiváló minőségű, de az átlagosnál kevesebb, hektáronként 74 mázsa mennyiségű szőlő termett az egri borvidéken. A hegybíró szerint a szőlő jelenlegi állapotát látva jó termés várható idén.

-

Kilencedszer rendezte meg az Egri Borok Bálját az Egri Borbarát Hölgyek Egyesülete. Az est bevételét a borgasztronómia népszerűsítésére fordítják.

A borbarát hölgyek minden évben megrendezik a bált, amelyet kilenc évvel ezelőtt Gál Tibor ötlete alapján rendeztek meg először. A vacsora a bor és az étel szoros kapcsolatát tárta föl, öt fogáshoz tíz pincészet borait kínálták.
Az idei bál díszvendége – 2011-es teljesítménye alapján – Simon József, Bolyki János és a Thummerer Pincészet volt.
A bál bevételét a borgasztronómia népszerűsítésére fordítják. A borbarát hölgyek, más boros egyesületekkel közösen, Boriránytű címmel hoznak létre egy kiadványt, amely valamennyi egri pincészet és étterem elérhetőségét fogja tartalmazni.

-

November 26-án – immár nyolcadik alkalommal – osztotta ki hazánkban az Ernst and Young világcég „Az év üzletembere – díjakat”, s a gálán a „Jövő ígérete” címet az egri Bolyki János, a Bolyki Szőlőbirtok és Pincészet tulajdonosa kapta. A város vezetése örömmel értesült az újabb egri sikerről. Habis László polgármester külön közleményben fejezte ki elismerését, úgy véli, méltó helyre került a díj.

-

Nyílt napot tart az Eszterházy Károly Főiskola november 29-én a Leányka úti sportcsarnokban. A rendezvényen az intézmény valamennyi tanszéke bemutatja oktatási kínálatát.

A főiskola hagyományos őszi nyílt napján a megváltozott felvételi eljárásról is tájékoztatják a diákokat és a középiskolai tanárokat. A sportcsarnokban standokon mutatkoznak majd be az egyes szaktanszékek, ismertetve az induló alapképzéseket és felsőfokú szakképzéseket.
A főiskola szokásos havi sajtótájékoztatóján értékelték a most záruló RUBIRES programot, amelyben a megújuló természeti erőforrások, kiemelten a biomassza hasznosításának lehetőségeit kutatták. A projektben az egri kistérség 17 településén vizsgálták, hogy milyen új módjai lehetnek az energiahasznosításnak.
Az intézmény egy másik pályázati támogatással megvalósuló programjában a matematika-, földrajz- és informatikatanári mesterképzéshez készült összesen 33 elektronikus tananyag. Ezen kívül kilenc angol nyelvű kurzus tananyagát is kidolgozták.
Ismét kiválasztják a főiskola borát, amely egész évben képviselni fogja majd az intézményt. Jelentkezni december 13-ig lehet azoknak a bortermelőknek, akik legalább ezer literrel rendelkeznek a nevezett borból. A bírálat december 19-én lesz, a szakmai és a társadalmi zsűri tagjait már megválasztották.

-

Prestige Award szakmai díjjal tüntették ki az egri St. Andrea pincészetet szombaton Budapesten. Az elismerést a pincészet tulajdonosa dr. Lőrincz György vehette át. A díjat 2010-ben alapította a Prestige Reserve Club zsűrije, akik minden évben az általuk legnagyobb tekintélyűnek ítélt magyar borászatnak adományozzák az elismerést.

-

Idén is ez egri borvidék a vendég a Márton-napi libalakomán Debrecenben. A hétvégén a hajdú-bihari megyeszékhely éttermei és az egri borászatok közösen látják vendégül a közönséget, amely koncerteket is hallgathat.

Már a harmadik alkalom, hogy egri borászok csatlakoznak a hagyományos debreceni libalakomához. A három napos rendezvényen 12 libából készült ételt és 4 desszertet kínálnak, a hozzájuk illő 70 fajta borral, amelyeket 6 egri borászat mutat be.
Az előző két libalakoma sikere bizonyította, hogy jó választás volt Egert felkérni a közreműködésre.
A gasztronómiai bemutatót koncertek kísérik majd. A debreceni fellépők mellett egri zenekarok is játszanak, fellép a Blackrose Night, a Kurul dobosok, a Buszkasi, a Gajdos és a Gonda László Quartet Rácz Katival.

-

Mulatsággal, felvonulással, szőlőáldással kezdődött idén is a szüret. A Szépasszonyvölgyben Tarsoly József hegybíró bejelentette, kiváló minőségű termés ígérkezik, azonban a vártnál húsz százalékkal kevesebb a szőlő.

Hagyományosan felvonulással kezdődött a szüreti mulatság a Szépasszonyvölgyben, a menet végig járta a pincesort. A szüret kihirdetésén Habis László polgármester azt a reményé fejezte ki, hogy egyre több magyar és külföldi asztalára kerül egri bor, vissza tudunk olyan hagyományos piacokat szerezni mint Lengyelország.
A szőlőt dr. Csizmadia István, a Bazilika plébánosa áldotta meg.
Az egyik szeme sír, a másik nevet – mondta Tarsoly József, utalva arra, hogy jó évjárat ígérkezik, a szőlő mennyisége azonban elmarad a várthoz képest. A szüret kezdetén a hegybíró volt az első, aki megtaposta a szőlőt.
A programot szervező Művészetek Háza egri hagyományőrző együttesek mellett sztárokról is gondoskodott.

-

Bár hivatalosan szeptember 1-jén kezdődik a szüret az egri borvidéken, a korai fajtákat már néhány napja szedik. A gyümölcsnek kedvezett az idei időjárás, a termést nem támadta meg gombabetegség, de az őzek és a vaddisznók helyenként nagy károkat okoztak. A borvidéken átlagos termésmennyiség várható és kiváló lesz a szőlő, valamint a borok minősége is.

Két héttel korábban kezdődött a szüret Egerben, kifejezetten jó idő volt idén a szőlőre. A Fertő dűlőben már néhány napja szedik a termést, a korai fajtákat, a cserszegi fűszerest, a leánykát, a rizlinget és a muskotályt szüretelik. Az egri borvidéken 5600 Ha-on termelnek szőlőt, tavaly a kedvezőtlen időjárás miatt a hektáronkénti átlagtermés mindössze 32 mázsa volt. Idén a jó idő jó hatással volt a szőlőre és nem kedvezett a gombabetegségeknek. Az ültetvényeken ebben az évben hétszer permeteztek, míg tavaly nem volt ritka a 10-12 permetezési forduló sem. Mindezeknek köszönhetően hektáronként 70 mázsa szőlőt is szüretelhetnek ebben az évben. A munka már a feldolgozókban is beindult. A szakemberek szerint a meleg, napos idő miatt a fajták összeérése várható, ezért szeptember második hetében a középérésű fajták mindegyike szüretelhető.

-

Megvan az Egri Csillag legendaíró pályázat győztese. Csutorás Ferenc borász történetét választották ki a versenyre beküldött 42 alkotás közül, a zsűri egyöntetű véleménye szerint ugyanis ez volt az a pályamunka, amelyik ötletességével és eredetiségével a legjobban illik az új borfajta címkéjére. A bortermelők mostantól akár idézhetik is Csutorás Ferenc írásának rövid változatát az Egri Csillag palackokon.

Csutorás Ferenc:
Kövesd az egri csillagot

Régi, csillagfényes időket idéz Eger új bora, az Egri Csillag.
Egerben és környékén a kereskedőket és a vándorokat valaha az őrkunyhók fénye vezette, segítette útjukon. Ezeket az őrkunyhókat jórészt az egri szőlős gazdák építették a Nagy-Eged és a város észak-keleti végein fekvő szőlőibe útjelző, egyben védelmi célzattal. Az egyik őrkunyhó, a Csúnyamunka romjai még ma is fellelhetők Ostoroson.
Az utas-barát jelzőfényeknek híre ment országszerte. Akkoriban terjedt el ez a mondás, hogy ha Egerbe utazol, kövesd az egri csillagot!

-

A tavalyi szüretkor negatív rekord született az egri borvidéken, a termés csak egyharmada volt a szokásosnak. Amennyire nem kedvezett a tavalyi időjárás a szőlőnek, annyira ideális a mostani. Az idei évben átlagos termésmennyiséggel, jobb minőséggel lehet számolni. Ha nem fordul kedvezőtlenre az időjárás, akár két héttel korábban is kezdődhet a szüret.

Az avatatlan szem is látja, hogy egészségtől duzzadó, szép fürtök lógnak a tőkékről. A várható termésről biztatóan nyilatkozott a hegybíró. A meleg napos idő jót tett a szőlőnek és nem kedvezett a gombabetegségeknek. Az ideális az lenne, ha a következő hetekben a napsütéses és a csapadékos időszakok arányosan váltanák egymást, ez kifejezetten jó évjáratot eredményezhet. A tavalyi év időjárása kedvezőtlenül hatott a termésre és a szőlősgazdákra, a növény-egészségügyi helyzet már-már katasztrofális volt. 2010-ben negatív rekord született a borvidéken. A hektáronkénti termésátlag csak egyharmada volt a szokásosnak, a 80-90 mázsa helyett átlagosan 32 mázsa termést szüreteltek a gazdák. Nemcsak a mennyiséggel, a minőséggel is baj volt, de ez a hegybíró szerint nem érzékelhető a borokon.
Jó hír, hogy a korai fajták már most színesednek, ha marad a jó idő és nem jön jelentős lehűlés, a szokásoshoz képest akár két héttel korábban, augusztus végén vagy szeptember elején elkezdődhet a szüret. Az elmúlt három év alatt a szőlőkivágások miatt 400 hektárral csökkent az ültetvények száma, az egri borvidék területe mára 5600 hektárra tehető.

-

Tarsoly József Eger Város hegybírója, az Egri Bikavér Ünnep szervezője közleményében az szerepel: az elmúlt hétvégén beigazolódott, hogy az Érsekkert ideális az Egri Hegyközség által rendezett Egri Bikavér Ünnep lebonyolítására.

A visszajelzések alapján kiderült, hogy jó döntésnek bizonyult a borok számának növelése, a fehér borok bemutatkozása illetve a rendezvény időtartamának növelése. Július második hétvégéjének időjárása még inkább ráirányította a figyelmet ara, hogy a jövőben az Érsekkertben kerüljön megrendezésre a Bikavér Ünnep.
Az érsekkerti atmoszféra, a kiegészítő programok, a kézműves portékák a családok számára is nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget nyújtottak. A változatos színpadi programoknak és a zöld környezetnek köszönhetően igazi piknik hangulat alakult ki.
Csütörtöktől vasárnapig nagyszámú közönség használta ki a kínálkozó lehetőséget a kikapcsolódásra. Szombaton, Egerben soha nem látott látogatói létszám élvezte a „Bikavér életérzést”. A forgalmi adatok alapján –mivel ez nem belépő díjas rendezvény- közel 40 ezer látogató tisztelte meg rendezvényünket. Az értékesített bor és ételérem szám alapján mintegy 20%-os forgalomnövekedést tapasztaltunk.
Az objektív mérőszámok alapján kijelenthető, hogy a Dobó tér méreténél és adottságainál fogva immár alkalmatlan a Bikavér Ünnep megrendezésére. A kiállítók és a vendégek bizalmat szavaztak az új helyszínnek, melynek jövő évi bővítését már tervezzük.
Bízunk benne, hogy a város legnagyobb idegenforgalmi rendezvénye elnyeri végre a súlyának megfelelő városi támogatást, megtisztelve ezzel a szőlő-, és bortermelők verejtékes munkáját, hogy Egerben minden év a bor éve lehessen, hiszen Eger a „Szőlő és a Bor városa”.
Ezúton tisztelettel megköszönjük a rendezvény minden támogatójának és a megvalósításban közreműködők segítségét – áll Tarsoly József hegybíró közleményében.

-

A kisjubileumhoz minden ízében és percében méltó módon telt a XV. Egri Bikavér Ünnep. Régen lehetett ennyi vendéget látni a városban, s külön öröm, hogy a hozzánk látogatók alaposan megismerhették Eger egyik gyöngyszemét, az Érsekkertet.

Mindezért főhajtás és köszönet jár a varázslatos Bikavéreket megtermelő borászoknak, a serényen dolgozó vendéglősöknek, a kertet színvonalas produkciókkal megtöltő művészeknek és a háttérben dolgozó szervezőknek. Örömmel vesszük, ha a borászati rendezvényekkel kapcsolatban javaslatok érkeznek a Városházára is. Úgy látom, széleskörű egyeztetésre van szükség annak érdekében, hogy a belvárosi rehabilitációs program során kialakuló impozáns térsor rendszeresen “gasztronómiai csúcsélmények” színtere lehessen, s ezzel párhuzamosan az Érsekkert, a Szépasszonyvölgy, a különböző pincesorok a lehető legszélesebb vendégkört mozgósító programoknak adjanak helyet – olvasható Habis László polgármester közleményében.