Tags Posts tagged with "Bitskey uszoda"

Bitskey uszoda

-

Szerdán reggel nem nyitott ki a Bitskey uszoda. A bejárati ajtóknál elhelyezett feliratok szerint technikai okok miatt, további intézkedésig zárva lesz a létesítmény. Ennek oka a ZF-Eger férfi vízilabdázóinak hétvégi, olaszországi mérkőzése. A helyszín ugyanis közel volt a koronavírus-járvány miatt karantén alá helyezett térséghez. Ezzel kapcsolatban tartott a közgyűlés előtt tájékoztatást Mirkóczki Ádám polgármester.

 

-

Február 21-étől a Bitskey Uszodával szemközti területre tilos a behajtás, illetve várakozás. Az önkormányzat arra kéri az ott parkoló autók tulajdonosait, hogy járműveiket szállítsák el, ugyanis hétfőn a kivitelező átveszi a területet, azaz hamarosan megkezdődhet Eger új parkolóházának építése a Kertész és Klapka utca sarkán a Bitskey Uszodával szemben.

A Magyar Úszó Szövetség mindenkori elnökének az is a dolga, hogy megismerje a tagszervezetekben folyó munkát, mindennapjaikat, problémáikat. Ezért is keresi sorra fel a vidéki klubokat Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség január 8-án megválasztott új elnöke. Egri látogatásán elmondta, az Egri Úszó Klub azért is fontos, mert egyrészt régióközpont, másrészt Magyarország egyik legsikeresebb úszó központjáról, klubjáról van szó.

A Magyar Úszó Szövetség elnökének, Gyárfás Tamásnak a javaslatára az Európai Úszó Szövetség június negyedik szombatját az Úszás Napjává nyilvánította. Ehhez a kontinens 52 tagszövetsége, így a magyar is csatlakozott, vagyis június 22-e igazi vizes ünnep volt Európában.

Egerben a Bitskey uszodában ezen a napon ingyenes volt a belépés. A 14 év alatti fiataloknak 200 métert, míg a 14 évnél idősebbeknek 500 métert kellett leúszniuk ahhoz, hogy átvehessék azt az emléklapot, ami igazolja, hogy ők is részt vettek a Magyar Úszás Napján.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata két váltót is kiállított ebből az alkalomból. Rátkai Attila főépítész Visontai Józsefnél tanult meg úszni.
A felnőttek mellett a kisebbek – és persze a nagyobb gyerekek – is bemutatták, hogy hogyan tudnak úszni.
Egerben ez nem meglepetés, hiszen a 2001/2002-es tanévtől úszásból is érettségit tehetnek a középiskolások.
Szombaton, ugyanebben az időpontban a strand is tele volt úszó és lubickoló emberekkel. Az Egri Vízilabda Klub főtámogatója vizes juniálist tartott a dolgozóknak és családtagjaiknak. Ha összesített készítünk a Magyar Úszás Napja egri eseményeiről, akkor elmondhatjuk, hogy a Bitskey uszodában több mint 800-an éltek a lehetőséggel. A regisztrált úszók összteljesítménye meghaladta a 260 km-t.

Csütörtöktől vasárnap reggelig karbantartás és nagytakarítás miatt zárva lesz a Bitskey uszoda. Az úszóbérlettel rendelkezők addig a Bárány uszodát használhatják.

Évente két alkalommal, tavasszal és ősszel végeznek műszaki karbantartást és nagytakarítást a 2000. decemberében átadott Bitskey uszodában. Szerdán még lejátszotta bajnoki mérkőzését a ZF-Eger nő együttese a brit válogatott ellen, csütörtök reggel viszont már üres medence fogadta az uszoda személyzetét. Csütörtöktől vasárnap reggelig elvégzik a teljes nagytakarítást, fertőtlenítést, illetve azoknak a gépészeti berendezéseknek a karbantartását, melyet csak álló üzemnél lehet.
A munkálatok során mintegy 2500 köbméter víz cseréjét bonyolítják le. Az úszóbérlettel rendelkezők az őszi leállás ideje alatt, csütörtökön és pénteken reggel 6 és 10, míg szombaton 7 és 9:30 óra között használhatják a Bárány Uszodát.

Kilenc évvel ezelőtt adták át a Bitskey uszodát. Az uszoda dolgozói az évfordulót egy különleges úszóversennyel ünnepelték, amelyre bárki nevezhetett. A kilencórás váltóúszáson a résztvevők összesen 223 kilométert teljesítettek.

Egy uszoda fennállását sporttal, úszással érdemes ünnepelni. Ennek megfelelően a Bitskey uszodában tavaly még nyolc, míg idén már kilencórás váltóúszást hirdettek a szervezők. Szombaton reggel nyolc órától délután ötig tartott a különleges verseny, amelyen a részvétel ingyenes volt. Öt pályát használhattak a vállalkozó kedvűek. Nem volt megkötés, a felhívás szerint minimum kilenc hosszt kértek a résztvevőktől
A 186 jelentkező összesen 223 kilométert teljesített. A legfiatalabb 5, míg a legidősebb 79 éves volt.