Tags Posts tagged with "BBMK"

BBMK

-

Az egészségnapon adták át a művelődési ház névadójának, Bartakovics Bélának portréját. A Bartakovics Béla Kulturális Egyesület kezdeményezte a festményvásárlást, az önkormányzathoz pályáztak sikerrel.

A festményt hagyatékból vásárolta az egyesület, az önkormányzat kulturális alapjához pályáztak. A művelődési ház öt éve viseli Bartakovics Béla nevét. Az egri érsekről Dr. Gábor László, a Magyar Katolikus Rádió Alapítvány igazgatója beszélt. Bartakovics Béla állította vissza a város és az érsekség jó kapcsolatát, az ő közreműködésével jöttek Egerbe az angolkisasszonyok, és Bartakovics Béla vette meg a ma a nevét viselő épületet a katolikus legényegylet számára. 1851-ben az egriek fáklyás menettel ünnepelték beiktatását. A portrét az egészségnapon adták át. A rendezvényt 9. alkalommal tartották húsz szervezet közreműködésével, mintegy 30 programra várták az érdeklődőket. A Bartakovics Egyesület tucatnyi szervezetet tömörít, a művelődési ház mintegy félszáz csoportnak ad otthont. Bíznak benne, a Bartakovics Béla Művelődési Ház megtarthatja közösségi funkcióját.

-

A sikeres pályázatoknak és a felkészült szakembereknek köszönhetően az elmúlt négy évben eredményes és sikeres volt a városban a kulturális élet – fogalmazott Habis László polgármester tájékoztatóján. Hozzátette a sport területén is minőségi változás következett be, a Sportiskola tavaly az év legjobb intézménye lett.

Az elmúlt négy évben konstruktív, érdekes és izgalmas a város kulturális élete, fogalmazott Habis László értékelésében. Hozzátette, az elmúlt években az intézmények összehangolták a programokat, sikerült megvalósítani azt a törekvést is, hogy az egrieket tájékoztassák az eseményekről, rendezvényekről. Szinte minden pályázat nyert támogatást, programokra és fejlesztésre is. Sportágbörzét szervez a Sportiskola. Szombaton a Körcsarnokban 30 sportág mutatkozik be, várják a kisiskolásokat, családokat. Világbajnokok népszerűsítik majd a sportolást, a labdarúgó mérkőzés kezdőrúgására Balogh Gábor öttusa világbajnokot kérték fel. A szervezők regisztrációs lapot adnak a résztvevőknek, aki öt sportágban teljesít kiemelkedően, értékes sportszereket kap ajándékba. A rendezvény ingyenes.