[ml-adverts location=fejlec]
Tags Posts tagged with "adventi"

adventi

-

November 24-től kezdődnek az adventi programok a belvárosban. Idén harminc napon át több mint ötven fellépőt láthat a közönség. Emellett egy közel kétszáz négyzetméteres műjégpályával és hatvan pár korcsolyával várják a Végvári Vitézek terére érkező gyerekeket, akik ingyen ismerkedhetnek ezzel a téli sporttal.

Negyedik éve várja adventi véradásra a donorokat a városi televízió. Idén hatvanhatan segítettek élő adásban. Idén senki sem hagyta el üres kézzel a Tv Eger stúdióját, adventi ajándékokat kaptak a véradók.

Idén is a Tv Egerben kezdődött az egri adventi véradások sora. A vérellátó és a vöröskereszt már negyedik éve várja decemberben közösen a donorokat.
Voltak első véradók is, de többen adtak már vért élő adásban korábban.
A donorokat ajándék várta véradás után, majd zsíros kenyérrel és forró üdítővel melegedhettek. Az élő adás vendége volt az országos vérellátó szolgálat régióigazgatója is, aki a kezdeményezés egyedi jellegét emelte ki.
A hangulatért az udvaron az Ethnofil zenekar felelt. Egy órás koncerttel várták a donorokat. Az adventi véradáson közel hetvenen tartották tű alá karjukat.

Környékbeli óvodáknak gyűjtöttek a Lajosvárosban, jótékonysági bálon. Az adventi esten több mint 80 ezer forint gyűlt össze a tombolákból.

A Hunyadiban találkoztak a lajosvárosiak. Adventi jótékonysági bálon gyűjtöttek a környékbeli óvodáknak. A Farkas Ferenc Zeneiskola növendékeinek fuvola koncertje után a hunyadisok és a szilágyisok tánca garantálta az ünnepi hangulatot.
Az adventi esten összegyűlt összeget eszközökre költhetik a városrész óvodái. A tavalyi százezer forint után idén több mint nyolcvanezer gyűlt össze a tombolajegyekből.