Tags Posts tagged with "adomány"

adomány

Közel öt és fél órás műsorral jelentkezett vasárnap a Magyar Televízió, a vörös iszap áldozatainak gyűjtöttek. A közszolgálati tévé a 23 megyei jogú város polgármestereit arra kérte, hogy segítsenek. Egerben a városházán kapott helyet az urna. A megyei jogú városok 25-26 millió forintot gyűjtöttek össze.

Október 4-én mintegy negyven perc alatt öntötte el Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyet a vörös iszap. Az egész ország összefogott, hogy segítse a károsultakat. Ehhez a nagyszabású gyűjtéshez csatlakozott az MTV is egész napos műsorával. Minden megyei jogú városban helyeztek ki urnát, a pénzadományok a Magyar Kármentő Alap számlájára kerülnek. Egerben az első pillanattól kezdve gyűjtenek a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak. Összefogtak a civilek, az önkormányzat, a politikai pártok és a polgárok. A Borbarát Hölgyek szervezésében húsz borászat, vendéglősök, pékségek tulajdonosai is adományoztak. De ugyanezt tették az építőipari vállalkozások is – sok olyan cég, amely maga sincs könnyű helyzetben.
A közszolgálati tévé által kihelyezett urnába este nyolcig várták az adományokat, a 23 megyei jogú város 25-26 millió forintot gyűjtött össze.

Két árvíz sújtotta településre juttatta el adományait több nemzeti szervezet.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Jobbik, a Magyarok Szövetsége, a Hun Fokos Szövetség és a Magyar Nemzeti Gárda összefogásának gyümölcseként majd százezer forint értékben került többek között tartós élelmiszer, ásványvíz, kötszer, hypó, mosogatószer, étolaj, liszt stb. az árvíz sújtotta Alsózsolcára. Az elkövetkező napokban, az alsózsolcai jobbikosok ,,utcai felelősök” bevonásával mérik fel pontosan a szükségleteket, s csomagokra bontva juttatják el a hevesiek gyűjtését a rászoruló magyar családoknak.
Ugyanezen akció keretében összegyűjtött mintegy 252.000 forintot a szervezők átadták a bánrévei Jobbik elnökének. Az elnök asszony megköszönte a gyűjtést szervezőknek a segítséget, mint mondta, valószínűleg a tönkrement háztetők faszerkezetének javítására fogják az átadott összeget fordítani.
A Heves megyei nemzeti szervezetek árvízkárosultaknak szervezett gyűjtése befejeződött, a szervező HVIM kérése, hogy a korábban megadott bankszámlaszámra a jövőben már senki se utaljon pénzt.

-

Jót tenni jó! Az ember szíve eltelik fénnyel és szeretettel, ha valami jót cselekedhet -hangsúlyozta Böjte Csaba ferences szerzetes Egerben, a zsúfolásig megtelt Ferences templomban. A látogatás alkalmából az egri Fertálymesteri Testület gyűjtést szervezett Csaba testvér árváinak.

Van-e szebb és fontosabb cselekedet mint árva gyermekeket felkarolni, számukra otthont nyújtani? Ezt tette Böjte Csaba ferences szerzetes Romániában még azokban az időkben, amikor a hivatalos szervektől segítség és elismerés helyett üldöztetést kapott.
Az erdélyi árvák pártfogója az egri Fertálymesteri Testület meghívására szerda este városunkba látogatott, ahol szentmisét mutatott be a Ferences templomban.
Csaba testvér szentbeszédében az el nem múló krisztusi örömről, a szeretet fontosságáról beszélt. Kiemelte: a szeretet útja mindannyiunk előtt nyitva áll. Az Isten azt szeretné, hogy mindannyian a magunk módján családunk, népünk, nemzetünk, egyházunk számára az ő áldása, ajándéka, szeretetének a jelei legyünk.
A látogatás alkalmából gyűjtést szerveztek a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára. Az egyéb felajánlásokat egy későbbi időpontban juttatják el Csíksomlyóra az egri Fertálymesteri Testület tagjai.

-

Kétszázötvenezer forint értékben küldött segélyt az árvízkárosultaknak Gyimesbükkre a Kisgazda Polgári Egyesület.

Az adományt, amely ruhákból, élelmiszerekből, játékokból, könyvekből áll, egy az Egyesült Államokban élő magyar házaspár, illetve az egri Shotokan Karate Klub finanszírozta.
Szerdán újabb szállítmány indul, illetve pénzadományt küldenek a moldvai csángókat segítve, egy hét tagú család egyik gyermekének iskolai költségeit fedezve.

Két árvíz sújtotta településre szállított adományt a Fidesz egri szervezete. Hétfőn egy kamionnyi bútort vittek Boldvára, most ruhákat, háztartási eszközöket, játékokat Szendrőládra.

Június 22-étől tíz napon keresztül gyűjtött az egri Fidesz az árvízkárosultaknak. Nem volt könnyű kiválasztani, hogy melyik település lakóinak segítsenek az adományokkal. Az egri elnökség úgy döntött: valamelyik kistelepülést támogatják. Az is fontos szempont volt, hogy olyan falut válasszanak, amelyik eddig kevés adományt kapott. A Máltai Szeretetszolgálaton keresztül jutottak el Boldváig, oda hétfőn szállítottak egy kamionnyi bútort, nagyobb háztartási gépet. Az összegyűlt ruhákat, játékokat, konyhai, háztartási eszközöket Szendrőládra viszik. Mindkét helyen az önkormányzat osztja szét az adományokat.
A gyűjtésben, szervezésben sokat segítettek az egri vállalkozók, egyikük vállalta az adományok elszállítását is. A ruhaneműt a Polgári Szalonban gyűjtötték, a bútorok tárolásához nagyobb helyre volt szükségük, az EKVI és a Művészetek Háza felajánlotta a raktárát. A Fidesz egri elnöke, Misz Mihály megköszönte a segítséget a szervezőknek és az adományozóknak.

-

Nem rendezik meg a hagyományos szüreti felvonulással egybekötött falunapot idén Andornaktályán. A község lakói szerényebb ünneplésre számíthatnak, hiszen a rendezvény szervezésére elkülönített egy millió forintot az önkormányzat az árvízkárosultak támogatására ajánlotta fel.

Június 28-án egy képviselő testületi ülésen döntött úgy Andornaktálya önkormányzata, hogy nem lesz idén szeptemberben falunap a településen. Mindössze egy szerényebb szüreti felvonulást terveznek helyei fellépőkkel. A költségvetésből a hagyománnyá vált falunapra elkülönített összeget jótékony célra ajánlják fel. Az árvízkárosultakon szeretnének segíteni, a község a közeljövőben egymillió forinttal szeretné támogatni az edelényi katasztrófa utáni újjáépítést. Az összeget meghatározott célra adják, szeretnék, ha egy középület, iskola, vagy óvoda újulhatna meg ebből a pénzből. A polgármester hozzátette: az összefogás az árvízkárosultak megsegítésére ebben a térségben is példa értékű. Két hete Maklár, Nagytálya és Andornaktálya lakossága településenként 300 ezer forint értékű tartós élelmiszert gyűjtött össze, amelyet Felsőzsolcára juttattak el.

-

Tizenhárom csángó gyermek és három kísérője látogatott vasárnap az egri református templomba. A fiatalok nem jöttek üres kézzel, adományukat hozták el a felsőzsolcai árvízkárosultaknak.

A református egyház jóvoltából három éve nyaralnak csángó magyar gyerekek Sarudon. A tíz napos tábor során a Csík faluból érkezett fiatalok különféle programokon vehettek részt.
A gyerekek ezúttal nem jöttek üres kézzel. Az eddigi magyarországi segítségért cserébe, most ők is támogatják a felsőzsolcai árvízkárosultakat. A nyaralásra szánt pénzünkből minden gyermek idén 1000 forintot ajánl fel a nehéz helyzetben lévők javára. Az adományt az egri református templomban vette át Csöbör Katalin országgyűlési képviselő.
A csángó fiatalok vasárnap este a Szervita templomban is felléptek: énekükkel, imádságukkal tették felejthetetlenné egri látogatásukat.

-

Ágyakat, foteleket és kádakat ajánlott fel a Bervavölgyi Idősek Otthona az árvízkárosultak javára. Az 50 férőhelyes intézmény minden lakója és dolgozója támogatta a kezdeményezést. Az adományokat az Agria Polgárőr Egyesület tagjai szállították el Hernádkércsre.

17 ágyat, négy fotelt és nyolc kádat ajánlott fel a Bervavölgyi Idősek Otthona az árvízkárosultak javára. Az adományok elszállítását az Agria Polgárőr Egyesület vállalta. Nagyobb szállítóeszköz hiányában egyelőre a 17 ágy eljuttatását tudták megoldani, a többi adományt az igények felmérése után szállítják el a rászorulóknak. Az ágyakat Hernádkércsre viszik, ahol korábban az andornaktályai és az Agria Polgárőrség összefogva öt fővel vett részt a településen az árvízi védekezésben. A Bervavölgyi Idősek Otthonának minden lakója és dolgozója egyetértett abban, hogy segíteni kell. Hernádkércs polgármestere örült a felajánlott ágyaknak, hiszen a falu lakosai közül többen jelenleg is átmeneti szálláson vannak, ahol kevés a férőhely.

-

Nyolc szervezet június 20-ra szervez jótékonysági gálaestet, a Gárdonyi Géza Színházban. A 2000 forintos jegyek ára, a bor – és festményárverésen befolyó összeg, valamint a helyszíni gyűjtés lesz a felajánlás Szikszónak és további három településnek a borsodi kistérségben.

A Lokálpatrióta Egylet, a Végvár Polgári Kör, a Fidesz – KDNP, az Agria Játékok, a Fertálymesteri Testület, a Fidelitas és a Nemzeti Fórum szervezi a jótékonysági gálaestet az árvízkárosultak megsegítésére. A tájékoztatón, június 10-én, a szervezetek képviselői elmondták, várják egyrészt azokat, akik csatlakozni szeretnének a kezdeményezéshez, másrészt az egriek támogatását. A Gárdonyi Géza Színházban, június 20-án, vasárnap 19 órakor kezdődik a gálaest, majd ezután kezdődik a nyilvános bor – és festményárverés, lesz koncert is . A 2000 forintos belépő árával, az árverésen befolyt összeggel és a helyszíni felajánlásokkal támogatják az árvíz sújtotta Szikszót, Alsóvadászt, Aszalót és Selyebet. A szervezetek további gyűjtést terveznek, a részletekről később tartanak tájékoztatót. Eger és Környéke takarékszövetkezet: 62800307-11021704-00000000 – „Árvízkárosultak javára”.

-

12 bevásárlókocsit töltöttek meg adományokkal az egriek a hipermarketben a hétvégén, ezen kívül 85 ezer forint is összegyűlt – az Egri Főegyházmegyei Karitász aktivistái gyűjtöttek az árvízkárosultak javára. A katolikus egyház segélyszervezete eddig 70 millió forint értékben segítette élelmiszerrel, építőanyaggal és tisztítószerrel a katasztrófa sújtotta településeken élőket.

A Karitász két hete szervezi országszerte a gyűjtést az árvízkárosultak megsegítésére. 700 településen vannak jelen, mintegy 11 ezer aktivistával dolgoznak. Eddig 70 millió forint értékben osztottak ki felajánlásokat. Az érintett településeken az önkormányzatokkal és a plébániákkal egyeztetnek arról, hogy mire van szükség. A hétvégén az egyik üzletlánc áruházaiban osztották a szórólapot a gyűjtésről és fogadták a felajánlásokat. Most elsősorban tartós élelmiszerre és fertőtlenítőszerre van szükség, de már az újjáépítésre is gondolnak. A karitász adományt minden nap oszt, a hétvégén három kamionnal vittek segélyszállítmányt Kupára, Szendrőre, Ócsanálosra és Sajóládra. A jelen helyzetben úgy gondolják, a nyár végéig biztos tart az árvízkárosultak megsegítésére szervezett gyűjtési akciójuk.

-

Reggel indult az egriek adománya Felsőzsolcára, az önkormányzat hétfőn újabb szállítmányt indít az árvízkárosultaknak. Ulrich Diller a város adományának dupláját adja segítségül. Nyolc szervezet június 20-ra szervez jótékonysági gálaestet, az itt és az árverésen befolyó összeggel Szikszónak és három kistelepülésnek segítenek. Bérczessy András, a Média Eger igazgatója, a cég munkatársainak felajánlását, elsősorban ivóvizet, tartós élelmiszert és fertőtlenítőszert adott le a Városházán.

Felsőzsolcán eddig 97 ház dőlt össze, 300 rongálódott meg, tönkre mentek az utak, a hidak, a járdák. A települése felének lakosságát, 3600 embert költöztettek ki, ideiglenes szálláson laknak. Tóth Sándor 20 évig élt Felsőzsolcán, részt vett a mentésben, dolgozott a gáton. Felsőzsolca polgármestere kereste meg a város vezetését, hogy segítséget kérjen az árvíz miatt kialakult igen nehéz helyzetben. A gyűjtés megkezdődött, az első szállítmány elindult a borsodi városba, az egriek és az önkormányzat adományával. A város segítő akciójához csatlakozott a ZF Hungária is. Ulrich Diller elmondta : ”Úgy gondolom, hogy a város programját támogatnunk kell, munkatársaim is jelezték, hogy segítsük az árvízkárosultakat. Amikor hallottam a programról, rögtön felajánlottam a segítségemet, így ismét megmutatjuk, hogy együtt dolgozunk. Végül is a gazdaság és a város mindig együttműködött, másrészt a legfontosabb kérdésekben meg kell mutatnunk a szociális kompetenciánkat, a társadalmi felelősségvállalást. „
Az adományokat a Városházán várják, hétfőn indul a következő szállítmány. Elsősorban fertőtlenítő – és tisztítószerekre, ivóvízre és tartós élelmiszerre van szükség. A Média Eger munkatársai több, mint 50 ezer forintot adtak segítségül, az összegből vásárolt árukat Bérczessy András igazgató adta le. Nyolc szervezet jótékonysági gálaestet szervez június 20-án a Gárdonyi Géza Színházban. A 2000 forintos belépő árával, az árverésen befolyt összeggel támogatják az árvíz sújtotta borsodi településeket. A szervezetek várják az anyagi segítséget is. Családonként minimum 5000 forint értékű élelmiszercsomagot, és tüzelőanyagot szeretnének kiosztani a borsod megyei településeken.
Eger és Környéke takarékszövetkezet: 62800307-11021704-00000000 – „Árvízkárosultak javára”

-

Újabb segélyszállítmány érkezezett Egerbe németországi tartalékos katonák jóvoltából. Egy egész kamionnyi ruhaneművel tanszerekkel, orvosi berendezésekkel járultak hozzá a megye több intézményének működéséhez.

Évente többször is találkoznak a németországi és a Heves megyei tartalékos katonák, és a vendégek soha nem jönnek üres kézzel.
Öt éve járunk rendszeresen Magyarországra, kapcsolatot tartunk a megyei tartalékosokkal és az önkormányzattal is. Unterfranken megyében hét ezer tartalékost számlál az állomány, őket képviseljük ilyenkor.
A német vendégek egy füzesabonyi és egy hevesi intézményben is jártak felmérni az igényeket.

-

Elsősorban bébiholmikat, férfi és női ruhákat, régi, de még működő háztartási gépeket, eszközöket vár a SZETA. A segélyszervezet készletei folyamatosan fogynak, az utóbbi időben egyre kevesebb volt a jótékony felajánlás.

Tavaly szeptemberben költözött új helyre a SZETA adományraktára. A Szegényeket Támogató Alap Egri Alapítványa fél éve a Széchenyi és a Malomárok utca kereszteződésében, a régi “3-as iskola” udvarán várja a felajánlásokat. Az utóbbi időben azonban sajnos több volt a segítséget kérő szociálisan rászorult nagycsaládos, az idős korú ember, vagy hajléktalan, mint az adományozó. A raktár készletei folyamatosan fogynak, így egyre nehezebb segíteni. Elsősorban bébiholmikra, kiságyra, babakocsira lenne a legnagyobb szükség, de szívesen fogadják a régi, de még működő mosógépet, centrifugát, mikrosütőt, edényeket és evőeszközöket, a férfi és a női ruhákat is.
A raktárat bárki felkeresheti adományával a Széchenyi út 78. szám alatt. Az alapítvány munkatársai kérik a lakosságot, hogy a lomtalanítás során feleslegessé vált, de még hasznosítható eszközöket, ruhaneműket ne dobják ki, hanem juttassák el a segélyszervezetnek.

Szegényeket Támogató Alap Egri Alapítványa
Eger, Széchenyi út 78.
Tel.: 36/431-165

-

Március 14-től 21-ig tartós élelmiszert gyűjt a Karitász Egerben és környékén. A katolikus egyház a húsvét közeledtével országosan hirdette meg az akciót, a hívek a templomokba vihetik adományaikat, amelyeket a Karitász juttat majd el a rászorulókhoz.

A 2010-es évet az Unió a szegénység elleni küzdelem évének nyilvánította, többek között emiatt hirdetett országosan nagyböjti adománygyűjtési akciót a katolikus egyház. A Karitász segélyszervezet koordinálásával tartós élelmiszert várnak a lakosságtól március 14-e és 21-e között. Az adománynak szánt cukrot, lisztet, száraztésztát, étolajat, konzerveket és egyéb élelmiszereket a város valamennyi templomában, illetve a Karitász egri irodájában is leadhatják. Az egri Egyházmegyei Karitász Központ egész évben több segélyakciót szervez. A nagyböjti akcióban összegyűlt tartós élelmiszereket a szervezet még húsvét előtt eljuttatja a szegényekhez.

-

540 ezer forinttal támogatja a kórház gyermekosztályát egy egri pékség. December elején játszóházat nyitottak, ahol péksüteményeket is árusítottak. Így maguk a vásárlók is hozzájárultak az akció sikeréhez.

Decemberben nyílt meg Egerben a Dobó téren a karácsonyi jótékonysági játszóház. Az üzlethelyiséget az egyik egri pékség alakította ki, akik a helyszínen péksüteményeket is árusítottak. Így egy hónap alatt mintegy 140 ezer forintot gyűjtöttek. A cég vezetősége azonban úgy gondolta, további 400 ezer forinttal egészíti ki a jótékony adományt. Karácsony előtt a Gyermekeink Egészségéért Alapítványnak adták át az összeget. Az alapítvány már 17 éve működik. A kórház gyermekosztályán dolgozó orvosok hozták létre azért, hogy a körülményekhez képest a gyermekek jól érezzék magukat a kórházban. Az ünnepélyes átadáson a megye és a város vezetője is jelen volt, akik kiemelték az adakozás fontosságát és a cég eddigi jótékony tevékenységeit.

Huszonegy ágyat, fertőtlenítő és sterilizáló berendezéseket, éjjeliszekrényeket kapott a megyei kórház egy német tartalékos szervezettől és a Magyar Tartalékosok Szövetsége Heves Megyei Szervezetétől. Idén már másodszor hoztak adományokat a német tartalékosok Egerbe.

A német tartalékosok a Heves megyei társszervezetüknek, ők pedig a megye lakosságának adományoztak. Az adományok legnagyobb része a kórházhoz került. Huszonegy hidraulikus ágyat, éjjeliszekrényeket, öt fertőtlenítő és sterilizáló készletet kapott az egészségügyi intézmény.
A sterilizáló készlet darabja használtan 4000 euró, az ágyak kétezer eurót érnek. Az ágyakat matraccal, vízzáró réteggel szállították. Ahogy mondták: már csak a lepedő hiányzik róla, és használható is.
A kórház mellett kaptak adományokat a nagycsaládosok, a rászorulók, a heidelbergi amerikai gimnáziumban pedig kizárólag a Kossuth Zsuzsa középiskolának gyűjtöttek, úgy tűnik, a két intézmény fel is veszi majd a kapcsolatot egymással.