PDSZ: veszélyes az oktatásra a jövő évi költségvetés-tervezet
Ha ilyen lesz a 2010-es költségvetés, mint a tervezet, a kistelepüléseken összeomolhat a közoktatás – fogalmazta meg aggályait Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke. Az oktatás jövőjéről szervezett fórumon arról beszéltek: a jövő évi költségvetés, a forráskivonás hogyan érinti az oktatás egyes területeit.
A 2010-es költségvetési tervezet elfogadása kritikus helyzetbe hozza az önkormányzatokat, s ezáltal az iskolákat, óvodákat – a pedagógusok Demokratikus Szakszervezet ezt elfogadhatatlannak tartja, s fórumot szerveznek a közoktatás jövőjéről minden nagyobb városban. A fórumsorozat után országos szülői értekezletet terveznek, ezen a demonstráción is a jövő évi tervezett költségvetés ellen tiltakoznak.
Legsúlyosabb a költségvetés-tervezeteben az alapnormatíva csökkentése – fogalmazták meg a fórumon. Kerpen Gábor szakszervezeti elnök szerint minden 5. forintot elvonnak a közoktatástól. Példaként elmondta: 2005-ben 32%-kal többet értek a kormánynak az 1., 2. osztályosok.
Ha a tervezet átmegy, s megszavazza a parlament, beláthatatlan következményei lesznek. A kistelepülések közoktatása összeomolhat, a nagyobb falvakban, városokban pedig megemelkedhetnek az osztálylétszámok, ezáltal sérül a diákok érdeke, s pedagógus-elbocsátást is von maga után – mondta a PDSZ elnöke.
Különösen veszélyesnek tartják az alapnormatíva csökkentésén túl, hogy jóval kevesebb pénzt szánnak az alapfokú művészeti oktatásra, a diáksportra, az érettségire. A PDSZ sztrájkbizottsága januárban már felállt a 13. havi fizetés miatt, még nem döntöttek arról, hogy sztrájkolnak-e, de ha rákényszerítik őket, akkor igen.