Mobilitási Hét: Eger a legjobb szervező

Eger kapta „A legjobb szervező” díját – Göd, Hajdúböszörmény, Miskolc és Nagykamarás önkormányzatával együtt  – a 2015. évi Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap záró konferenciáján. Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár az eredményeket összegző rendezvényen elmondta: „a fejlesztési tárca eredetileg 40 millió forintos keretösszeget különített el az eseménysorozat kapcsán benyújtott egyedi támogatásokhoz. A fokozott érdeklődés miatt azonban végül több mint 54 millió forint támogatást ítéltek oda összesen 160 önkormányzat számára.”

A 2002 óta minden szeptemberben megrendezett Európai Mobilitási Hét egyre több emberhez juttatja el a környezetbarát és fenntartható közlekedés üzenetét a kontinensen, és azon túl is. A kampányhoz tavaly minden korábbinál több, 182 hazai település csatlakozott. Ezzel Magyarország több mint negyven ország versenyében ismét az előkelő harmadik helyen végzett.

2015-ben a legjobb szervező önkormányzat díjban részesült Eger, Göd, Hajdúböszörmény, Miskolc és Nagykamarás önkormányzata. A legszorgosabb helyi szervező díjat vehetett át Csarmasz Emese (Zalaszentgrót), Gózon Tamás (Kecskemét), Oláh András (Székesfehérvár), Szabóné Kurta Julia (Gyula) és Veres Irén (Szentes). A díjazottak színvonalas és lelkes munkáját a minisztérium az oklevelek mellett kerékpárokkal is jutalmazta.

 

További 36 szervező kiemelkedő teljesítményét oklevelekkel ismerték el: Ajka, Budapesti Közlekedési Központ, Budapest Főváros X. kerület Kőbánya, Bük, Celldömölk, Csurgó, Ebes, Dévaványa, Dunaújváros, Fehérgyarmat, Felsődobsza, Hajdúsámson, Hajdúszoboszló, Heves, Jászberény, Kállósemjén, Kéthely, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Komló, Martfű, Monor, Mosonmagyaróvár, Pécel, Pusztaszabolcs, Sárosd, Szabadegyháza, Szarvas, Szentes, Szombathely, Tapolca, Törökszentmiklós, Vásárosnamény, Véménd, Vép és Veszprém.