| |
Hiteles és korszerű – átadták a felújított Buttler-házat |
| |
|
| | | |
|
| |
A belváros rekonstrukciójához is hozzájárultak a Buttler-ház felújításával – mondta Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke az átadáson. Az épületbe költözik a közlekedési hatóság, az Európai Információs Pont, a földszinten kiállítótermet alakítottak ki. |
| |
|
| |
A megyei önkormányzat 417 millió forintot fizetett az előző tulajdonosnak; az összeg az ingatlan vételára mellett a teljes felújítási költséget is tartalmazta.Ez az épület egy seb volt Eger szívében, mára ez a seb begyógyult - mondta Papp István a kivitelezést végző cég vezetője. Nem volt könnyű feladat ennek a műemléképületnek a felújítása: ötvözni kellett a korszerűséget a hitelességgel. A kivitelező és a megyei önkormányzat is úgy látja: ez sikerült. A megyei önkormányzat azért vásárolta meg a Buttler-házat, mert funkcióval tudja megtölteni. Sós Tamás szerint a megye ezzel a beruházással is bizonyította: gondos gazdaként gyarapítja az intézményhálózatát. Az épület falait az 1600-as években emelték, többször átépítették, mai alakját az 1700-as években nyerte el. Itt működik majd a Nemzeti Közlekedési Hatóság és az Európai Információs Pont, a földszinten kiállítótermet alakítottak ki. Vasárnap délelőtt 10-től a megye megrendezi a Buttler-ház napját, erre a nyílt napra várják az érdeklődőket. |
| |
|
| |
Keszthelyi Valéria, 2010. március 12. 16:08 |
| |
 |
| |
| |
Kapcsolódó hírek |
| |
Tervezik a Garzonház felújítását Fényben a Buttler-ház Közlekedési Klub A Buttler-ház napja Iskolafelújítás Megújult és bővült a játszótér Felújítják a nyugdíjasházat Intézmény felújítások Sportcsarnok felújítás Megújul az asztalitenisz játékcsarnok Új főtér Andornaktályán Faltól falig felújítják
|
| |
| Címkék |
|
Buttler-ház ; felújítás ; |
| |
|
|
|
2010. 08. szerda Névnapok : Mária
, Adrienn
| | | 8,00 | A TV Eger műsora - a keddi adás ismétlése | | | | | | | 12,00 | Diginfó | | | | | | | 15,45 | A Líceum Tv műsora | | | | | | | | Benne: | | | | | | | | | | | 15,48 | Sportszerda- Dobó Kupa - EKF-Eger-HÉSZ – Jászberény - NBI/B férfi | | | | kosárlabda mérkőzés | | | | | | | | | | | 17,45 | Diginfó | | | | | | | | A TV Eger műsora | | | | | | | 18,00 | Tv Eger szignál | | | | | | | 18,01 | HírAdás – egri híradó | | | | Időjárás-jelentés, Útinform | | | | | | | 18,18 | Mesemondó | | | | | | | 18,30 | Pénzvilág – gazdasági magazinműsor | | | | | | | 19,00 | HírAdás – egri híradó | | | | Időjárás-jelentés, Útinform | | | | | | | 19,18 | Történelmi vígasságok 2010- összefoglaló-ism. | | | | | | | 19,33 | Kultúr-korzó – kulturális ajánlóműsor | | | | | | | 20,00 | HírAdás – egri híradó | | | | Időjárás-jelentés, Útinform | | | | | | | 20,18 | Személyi edző- fittnesz tanácsadó sorozat 108. rész | | | | | | | 20,20 | Lelátó – az Eszterházy Károly Főiskola sportmagazinja | |
Heti műsor



|
|