| 
     

 
Havilapot ad ki a főegyházmegye
 
 
 

 
Havilapot ad ki az Egri Főegyházmegye Egyházmegyei Hírek címmel. Az ingyenes újság március 6-dikától minden hónap első szombatján 20 ezer példányban a megyei napilap mellékleteként, másik 20 ezer példányban pedig az egyházmegyei templomokban önálló kiadványként jelenik meg.
 
 
A havilap ötletét a megyei napilap vezetősége vetette fel, amikor felajánlotta Dr. Ternyák Csaba egri érseknek, hogy jelentessen meg az újságban egyházi mellékletet. Az érsek élt a lehetőséggel és az egyházmegye valamint a hírlap vezetőségével egyeztetve összeállították a mindkét félnek megfelelő havilap szerkezetét. Az újság havonta 40 ezer példányban jelenik majd meg, ennek fele a megyei napilap mellékleteként, másik fele pedig az egyházmegyei plébániákon és templomokban önálló kiadványként.
Az lapot önálló szerkesztőség adja ki, melynek tagjai az egyházmegye egyházi intézményeinek alkalmazottai, illetve a keresztény közélet ismert személyiségei. A kiadás költségeit az Egri Főegyházmegye állja, az új havilap elektronikus formában is elérhető a főegyházmegye honlapján.
   
 
Keresztesy Borbála, 2010. március 08. 14:45
 
 
  Kapcsolódó hírek 
  Hitoktatók szakmai napja
 
Címkék
egyházmegye ; főegyházmegye ; Egyházmegyei Hírek ;
 

2010. 08. szerda
Névnapok :
Mária , Adrienn
8,00 A TV Eger műsora - a keddi adás ismétlése
12,00 Diginfó
15,45 A Líceum Tv műsora
Benne:
15,48 Sportszerda- Dobó Kupa - EKF-Eger-HÉSZ Jászberény - NBI/B férfi
kosárlabda mérkőzés
17,45 Diginfó
A TV Eger műsora
18,00 Tv Eger szignál
18,01 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés, Útinform
18,18 Mesemondó
18,30 Pénzvilág gazdasági magazinműsor
19,00 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés, Útinform
19,18 Történelmi vígasságok 2010- összefoglaló-ism.
19,33 Kultúr-korzó kulturális ajánlóműsor
20,00 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés, Útinform
20,18 Személyi edző- fittnesz tanácsadó sorozat 108. rész
20,20 Lelátó az Eszterházy Károly Főiskola sportmagazinja

Heti műsor

 



 

1. Innen indulj   1. partner   Observer   partner3   partner4   RTVStat   RSS csatorna
ó