| 
     

 
Habis László a vádakról
 
 
Habis László a szocialisták véleményére reagálva, mely szerint felelőtlenül vett fel a város hiteleket,úgy fogalmazott: választási kampányszínjáték zajlik.
 
 
Habis László válaszul kiemelte: egyedül a panelprogramra egy milliárd forintot fordít a város a felvett hitelből, önerőből 300 millióval járultak hozzá a felnémeti beruházáshoz, 300 milliót költöttek útfelújításokra, 105 milliót a Hunyadi iskolára, 110 milliót a Törökfürdőre, 100 milliót a Farkasvölgyi árok korszerűsítésére, 60 milliót egyéb útfelújításokra.
Habis László hangsúlyozta: a Nagy Imre vezette önkormányzat idején 960 millió forint értékben döntöttek ingatlanok eladásáról, bérbeadásáról, a szocialisták kiárusították a belvárost, közel egymilliárdos vagyon eladása történt meg.
   
 
Nagypál Ákos, 2010. március 02. 16:58
 
 
  Kapcsolódó hírek 
  Párbeszéd a fiatalokkal
Fórum a városról, a városért
Együttműködés a civilekkel
www.habislaszlo.hu
Játék és séta
Családi Nap
Nyitott Kert programsorozat
Hivatalosan is képviselő
Közös listát állít a Fidesz, a KDNP és az ELE
Nyilvánosságra hozta a Fidesz a jelöltek listáját
Megállapodás széles körű, polgári értékrenden alapuló választási összefogásról
Lokálpatrióta programok
Fáklyás királyköszöntő
 
Címkék
Habis ; ELE ;
 

2010. 10. péntek
Névnapok :
Nikolett , Hunor
8,00 A TV Eger műsora - a csütörtöki adás ismétlése
12,00 Diginfó
15,45 A Líceum Tv műsora
Benne:
15,48 Miért rossz minőségű az ételünk? ismeretterjesztő film
16,21 Játszma - Berecz Tamás (Mozgóképkult. és Médiaism.) vizsgafilmje
16,26 Klímaigazságosság
16,34 Dr. Pelle Béla 80. születésnapi köszöntése
16,46 MeseFotel Matyi a levegőben (ism.)
16,58 A Tanárképzők Európai Egyesülete (ATEE)
35. Közgyűlése - összefoglaló
17,45 Diginfó
A TV Eger műsora
18,00 Tv Eger szignál
18,01 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés, Útinform
18,18 Mesemondó
18,30 Mozaik magazinműsor-ism
19,00 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés, Útinform
19,15 Felsőtárkányi Vízi Alkalmatlansági Úszó Selejtező- összefoglaló-ism
19,30 Siroki motoros fesztivál-összefoglaló 2010-ism
20,00 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés, Útinform
20,18 Személyi edző- fittnesz tanácsadó sorozat 110. rész
20,25 Tarjánka szurdok- szurdoktúra a Mátrában
20,35 Perzsa Pillangócska- mesemusical felnőtteknek-ism.

Heti műsor

 



 

1. Innen indulj   1. partner   Observer   partner3   partner4   RTVStat   RSS csatorna
ó