| |
Emlékezett a Jobbik |
| |
|
| | | |
|
| |
Még százan nem dolgoznak azok közül a volt kórháziak közül, akik nem kívántak együttműködni a HospInvesttel. A Jobbik több szervezettel együtt az egy évvel ezelőtti gyűjtésükre, demonstrációjukra emlékezett. |
| |
|
| |
Egy évvel ezelőtt egyesével, igazoltatás és fotó után engedték be a résztvevőket a rendőrök az Eszterházy térre, sokakat elriasztva a rendezvénytől, így az adományozásra is kevesebben vállalkoztak. A kórházvédőknek akkor 67 ezer forintot gyűjtöttek – mondta Jósvai László. Nagy eredménynek nevezte, hogy ma már nincs a tér körülvéve kordonnal. Bognár Ignác, a Jobbik városi elnöke szerint nem változott semmi - a volt kórházi dolgozók problémája sem oldódott meg. Boros Béla, a párt megyei alelnöke elfelejtett kórházi dolgozókról beszélt. Száz embernek ma sincs munkája – szemben azzal, amit a polgármester ígért, hogy senki kezét nem engedik el - mondta. Ha a Jobbik győzelmet arat a parlamenti és a helyhatósági választásokon, az első dolguk lesz, hogy a munkanélküli száz embert visszahelyezik a kórházba - ha kell, azok helyére, akik hűen szolgálták a HospInvestet. Vissza szeretnék hívni a máshol dolgozó ápolókat, orvosokat is. A rendezvényen Bognár Ignác bejelentette: 176-ból 174 képviselőjelöltnek megvan a 750 kopogtatócédulája. Bognár szerint aki nem a Jobbikra szavaz, az a Fidesz-MSZP nagykoalíciót támogatja. |
| |
|
| |
Keszthelyi Valéria, 2010. március 01. 15:57 |
| |
 |
| |
| |
Kapcsolódó hírek |
| |
Fidesz: Sós Tamás leleplezte magát Nincs kifizetetlen számla, stabil a gazdálkodás a kórházban A kórház dolgozói visszautasítják a rágalmakat Új magyar honfoglalás Sneider a közgyűlésről Markhot emlékülés Adomány a kórháznak Hiányolta az egyházat a Jobbik a kettős kereszt felállításáról Jobbik demonstráció Gumigerinc-díjat ad át a Jobbik A Jobbik díjazott Köszöntötték az év első babáit Kórházvédők: elég, állj, ne tovább! Perek – Jobbik és Gárda Több visszaéléssel is találkozott a Jobbik a megyében Jobbik: riadalom lesz tavasszal Sapka nélkül emlékeztek 5,5 milliárdos a kórházfejlesztés Látogatási tilalom a kórházban Rokonaink: a madjarok Teljes látogatási tilalom a kórházban Választási csalást gyanít a Jobbik Füzesabonyban Vona reméli, hogy Heves megye lesz a legradikálisabb Tiltakozás a Hírlap ellen Feloldották a látogatási tilalmat Átfogó, tudatos egészségpolitikára van szükség a Jobbik szerint A Jobbik szerint veszélyt jelent a Fidesz a demokráciára Egyéniben is nyerni akar a Jobbik Reagálás a Jobbik Egri szervezetének sajtótájékoztatóján elhangzottakra Nyert a kórházpályázat Listákról a parlamentbe – a képviselők átvették megbízólevelüket Tisztújítás a Jobbiknál Sneider Tamás lemondott Gyermeknap a kórházban Hatalmi arrogancia és kétharmados gőg Jobbik-megemlékezés Megyénkben is megalakult a Magyar Nemzeti Gárda Most kormánybiztos, később már csődbiztos kell – állítják a kórházvédők Banyó: a kórháznak megtakarítása van 770 millióról 1,5 milliárdra emelkedik a megye hitele Semmelweis ünnepség Ferdítések helyett tények A Jobbik az Ifjúsági Házért Szülőfotel Elégedetlen a Jobbik az emberi jogi bizottság elnökével Lukács Tamás: Zagyva tanulmányozza a házszabályt! Mirkóczki a Jobbik egri polgármesterjelöltje Megérkezett a hevesiek gyűjtése Borsodba Nyilvános a Jobbik városi és megyei listája Nyílt nap a kórházban
|
| |
| Címkék |
|
Jobbik ; kórház ; |
| |
|
|
|
2010. 10. péntek Névnapok : Nikolett
, Hunor
| | | 8,00 | A TV Eger műsora - a csütörtöki adás ismétlése | | | | | | | 12,00 | Diginfó | | | | | | | 15,45 | A Líceum Tv műsora | | | | | | | | Benne: | | | | | | | 15,48 | Miért rossz minőségű az ételünk? ismeretterjesztő film | | | | | | | 16,21 | Játszma - Berecz Tamás (Mozgóképkult. és Médiaism.) vizsgafilmje | | | | | | | 16,26 | Klímaigazságosság | | | | | | | 16,34 | Dr. Pelle Béla 80. születésnapi köszöntése | | | | | | | 16,46 | MeseFotel – Matyi a levegőben (ism.) | | | | | | | 16,58 | A Tanárképzők Európai Egyesülete (ATEE) | | | | 35. Közgyűlése - összefoglaló | | | | | | | | | | | 17,45 | Diginfó | | | | | | | | A TV Eger műsora | | | | | | | 18,00 | Tv Eger szignál | | | | | | | 18,01 | HírAdás – egri híradó | | | | Időjárás-jelentés, Útinform | | | | | | | 18,18 | Mesemondó | | | | | | | 18,30 | Mozaik magazinműsor-ism | | | | | | | 19,00 | HírAdás – egri híradó | | | | Időjárás-jelentés, Útinform | | | | | | | 19,15 | Felsőtárkányi Vízi Alkalmatlansági Úszó Selejtező- összefoglaló-ism | | | | | | | 19,30 | Siroki motoros fesztivál-összefoglaló 2010-ism | | | | | | | 20,00 | HírAdás – egri híradó | | | | Időjárás-jelentés, Útinform | | | | | | | 20,18 | Személyi edző- fittnesz tanácsadó sorozat 110. rész | | | | | | | 20,25 | Tarjánka szurdok- szurdoktúra a Mátrában | | | | | | | 20,35 | Perzsa Pillangócska- mesemusical felnőtteknek-ism. | | | | | |
Heti műsor



|
|