| |
Államosítást szeretne a Magyar Kommunista Munkáspárt |
| |
|
| | | |
|
| |
Államosítás, számonkérés és munkahelyteremtés – ezek a Munkáspárt választási jelszavai. A párt ma mutatta be Heves megyei egyéni jelöltjeit. |
| |
|
| |
A megye mind a hat választókerületében indít egyéni jelöltet a Magyar Kommunista Munkáspárt. Választási koalícióra nem kívánnak lépni. Programjukat három szóban foglalták össze: államosítás, számonkérés, munkahelyteremtés. A privatizációt lopásnak tartják, annyiért szeretnék visszavenni a gyárakat, földeket, amennyiért jelenlegi tulajdonosaik megvették. Szeretnék megvédeni a magyar gazdaságot a multinacionális tőkétől. Felelősségre kell vonni azokat, akik az elmúlt húsz évben tönkretették az országot – fogalmazott Juhász Norbert, a párt megyei elnöke, az egri választókerület egyéni jelöltje. Ígérik a nyugdíjkorhatár csökkentését, fontosnak látják, hogy hazánk lépjen ki a NATO-ból és az unióból, mert mindkettőben idegen érdekeket szolgál Magyarország – mondták. Úgy látják: az embereknek állásra, biztos megélhetésre van szükségük, és alkotmányban kell rögzíteni az első munkahelyhez, lakáshoz való jogot Az országos listán két Heves megyei jelölt is szerepel: Juhász Norbert a 15., a hatvani választókerületben induló Szabó Tamás pedig a 7. helyen. |
| |
|
| |
Keszthelyi Valéria, 2010. február 04. 16:15 |
| |
 |
| |
| |
Kapcsolódó hírek |
| |
|
| |
| Címkék |
|
Magyar Kommunista Munkáspárt ; |
| |
|
|
|
2010. 08. szerda Névnapok : Mária
, Adrienn
| | | 8,00 | A TV Eger műsora - a keddi adás ismétlése | | | | | | | 12,00 | Diginfó | | | | | | | 15,45 | A Líceum Tv műsora | | | | | | | | Benne: | | | | | | | | | | | 15,48 | Sportszerda- Dobó Kupa - EKF-Eger-HÉSZ – Jászberény - NBI/B férfi | | | | kosárlabda mérkőzés | | | | | | | | | | | 17,45 | Diginfó | | | | | | | | A TV Eger műsora | | | | | | | 18,00 | Tv Eger szignál | | | | | | | 18,01 | HírAdás – egri híradó | | | | Időjárás-jelentés, Útinform | | | | | | | 18,18 | Mesemondó | | | | | | | 18,30 | Pénzvilág – gazdasági magazinműsor | | | | | | | 19,00 | HírAdás – egri híradó | | | | Időjárás-jelentés, Útinform | | | | | | | 19,18 | Történelmi vígasságok 2010- összefoglaló-ism. | | | | | | | 19,33 | Kultúr-korzó – kulturális ajánlóműsor | | | | | | | 20,00 | HírAdás – egri híradó | | | | Időjárás-jelentés, Útinform | | | | | | | 20,18 | Személyi edző- fittnesz tanácsadó sorozat 108. rész | | | | | | | 20,20 | Lelátó – az Eszterházy Károly Főiskola sportmagazinja | |
Heti műsor



|
|