Madárvédelmi vezetékcsere
 
 
 

 
Újabb jelentős állomásához érkezett a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság madárvédelmi programja. A szakemberek a védett és fokozottan védett madarak megóvása érdekében 18,8 kilométernyi légvezetéket cserélnek földkábelre a Hevesi Füves Puszták és a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet területén. Itt található ugyanis a legtöbb madárpusztulást okozó légvezeték, ezért fontos az érintett vezetékszakaszok felszámolása.
 
 
Többek között túzoknak, parlagi sasnak, kerecsensólyomnak, kékvércsének, fehér és fekete gólyának, szalakótának nyújt élőhelyet a Hevesi Füves Puszták és a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet. Minden évben jelentős számú védett és fokozottan védett madár szenved áramütést a szigeteletlen szabadvezetékek miatt, ezért a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága úgy döntött, biztonságossá teszik az elektromos vezetékeket a két érintett tájvédelmi körzetben. Ezt a 20 kilovoltos elektromos légvezetékek földkábelre cserélésével oldják meg.
A madarakat veszélyeztető légvezetékek kiváltására sikerrel pályáztak a szakemberek.
A hatástanulmányok elkészültek, a kivitelező kiválasztása és a munkaterület átadása megtörtént-tette hozzá Grédics Szilárd. A beruházástól azt várják, hogy kevesebb madár esik majd áldozatul az áramütésnek, nagyobb biztonságban vonulhatnak, költhetnek a szárnyasok. Emellett a fejlesztés haszna az is, hogy eltűnnek a térségből a tájsebnek minősülő vezetékszakaszok is.
   
 
Somogyi Kinga, 2012. július 25. 13:21
 
Feliratkozás hírlevélre
 
Kapcsolódó hírek 
  „Partnerséget építünk”
Szennyvízberuházás a Tarna mentén
Farkas a Bükkben
Denevérek éjszakája
Kerecsensólyom-védelem
Sánta farkas Felnémeten
Védett madarak pusztultak el
Vissza a természethez!
Szlovén tanárok Egerben
Szakmai összefogás a helyi védett értékekért
35 éves a Bükki Nemzeti Park
35 éve a természet szolgálatában
Helybeliek gazdálkodhatnak a BNPI területén
Madárbarát fejlesztések
Takarítottak, szemetet szedtek a Bükkben a színészek és a táncosok
Élőhely-rehabilitáció a Bükki Nemzeti Park területén
Megerősítették a körgátat
Magaslataink
 
Címkék
  Bükki Nemzeti Park ; madárvédelem ; vezetékcsere ; uniós projekt ;
 

2013. május 23. csütörtök
Névnapok :
Dezső
8.00 A TV Eger műsora - a szerdai adás ismétlése
12.00 Diginfó
A TV Eger műsora
18.00 Tv Eger szignál
18.01 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés
18.20 Angol nyelvleckék 15. rész
18.30 A városi közgyűlés közvetítése felvételről

Heti Műsor

 














Média Eger Nonprofit Kft. \ TV Eger \ 3300 Eger, Törvényház út 15. \ telefon: 36/419-999 \ fax: 36/ 426-164 \ tveger@tveger.hu
A 2005. június és 2009 október közötti híreinket korábbi honlapunkon lehet megtalálni: www.tveger.hu/regi
1. Innen indulj   1. partner   Observer   partner3   partner4   RTVStat   RSS csatorna