Kóstoló, nyílt nap, saját bolt – a helyi adottságokhoz is kapcsolódik a szóláti major
 
 
 

 
Nyílt nap a gazdaságban, sajtkóstolás, termelői bolt – ezek már működnek az egerszóláti Bori majorban. Most tervezik egy kóstolóhely kialakítását, ahol sajt és bor párosítását ízlelhetik majd meg a turisták. A gazdaság több szálon is kapcsolódik a helyi adottságokhoz: készítenek például szóláti olaszrizlingben és Egri Csillagban érlelt sajtot, tagja a TDM-nek is.
 
 
A hagyományos, bükkfával füstölt mellett különféle növényekkel ízesített ordát is készítenek ebben az egerszóláti majorban, de pálinkában és borban is érlelnek sajtokat. Kapcsolódnak a helyi adottságokhoz, hiszen az egyik bor, amit használnak, a szóláti olaszrizling, a másik pedig Eger új bora, az Egri Csillag.
Most 170 hektáron gazdálkodnak, 37 tehenük van. A tehenekre itt jó világ van, szabadon járnak ki a legelőre. A tulajdonos négy éve vásárolta a majort, akkor 14 tehenük volt. Épp hogy elindult a tejtermelés, felére csökkent a tej felvásárlói ára. Kiutat kerestek, néhány hónap múlva termelői boltot nyitottak. Akkor még a tej volt a fő profil, azóta sajt is készül a majorban. Kísérleteznek, hiszen nem könnyű megélni, a gazdasági válság és a felvett hitelek egyszerre sújtják a gazdát.
Hosszú távon néhány a környékre és a gazdaságra jellemző termékkel szeretnének megjelenni. Járnak fesztiválokra, üzletláncnak, borászatoknak, szállodáknak szállítanak. Nyílt napokat is tartanak, ahol megismerkedhetnek az állattartás körülményeivel a kívülállók.
   
 
Keszthelyi Valéria, 2012. július 04. 16:39
 
Feliratkozás hírlevélre
 
Kapcsolódó hírek 
 
 
Címkék
  Bori major ; gazda ;
 

2013. június 18. kedd
Névnapok :
Arnold , Levente
8.00 A TV Eger műsora - a hétfői adás ismétlése
12.00 Diginfó
A TV Eger műsora
18.00 Tv Eger szignál
18.01 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés
18.20 Angol nyelvleckék 16. rész
18.30 Adó-zóna - magazinműsor-ism
19.00 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés
19.20 Egriek főzőkanállal- a konyhában Chateau Wanda Bormanufaktúra
(korhatár 12)
19.30 Margó-kulturális magazinműsor-különkiadás-ism
20.00 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés
20.20 Kilátó-megyei magazinműsor-ism
20.50 Agriasport televíziós sportmagazin-ism
20.15 Az egri tűzoltó múzeum türténete-ism
21. 45 Városi síbajnokság 2013-ism

Heti Műsor

 














Média Eger Nonprofit Kft. \ TV Eger \ 3300 Eger, Törvényház út 15. \ telefon: 36/419-999 \ fax: 36/ 426-164 \ tveger@tveger.hu
A 2005. június és 2009 október közötti híreinket korábbi honlapunkon lehet megtalálni: www.tveger.hu/regi
1. Innen indulj   1. partner   Observer   partner3   partner4   RTVStat   RSS csatorna