| |
Tíz, határon túli, érettségizett magyar diák szerezhet az egri Keriben technikusi szakképzettséget ősztől. Olyan fiataloknak biztosítanak erre lehetőséget, akik saját lakóhelyükön, annak környékén nem tudnak magyar nyelven technikumban tanulni. |
| |
Nem magyarkodni kell, hanem magyarnak lenni, cselekvő magyarságra van szükség - fogalmazott Habis László polgármester. Eger és a Rákóczi Szövetség tavaly kötött egy megállapodást, bázisintézményt is választottak – ez a Kereskedelmi. Tavaly a város 250, idén újabb 200 ezer forinttal támogatta a felvidéki gyerekek beiskolázását magyar iskolákba, 45 családot tudtak ezzel segíteni. Most tíz olyan határon túli magyar diák tanulhat a Keriben, akik saját környezetükben nem találnak magyar nyelvű technikusi képzést. A köznevelési törvényben az szerepel: a miniszter meghívólevelével rendelkező határon túli diákok ugyanolyan formában tanulhatnak nálunk, mint anyaországbeli társaik. Habis László kezdeményezte, hogy ezeket a meghívóleveleket megkapják az itt tanulni szándékozó diákok. Tízen kapnak lehetőséget. Dr. Vasas Joachim igazgató úgy gondolja: példaértékű ez a lépés. Ha sikerül magyar nyelven szakmához juttatni ezeket a fiatalokat, nagy a valószínűsége, hogy lakóhelyükhöz közel, anyanyelvükön tudnak boldogulni. Az iskola és a Rákóczi Szövetség most hirdeti meg a lehetőséget. Érettségizett fiatalokat várnak az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskolába. Sütő- és cukrászipari technikusok, vendéglősök, kereskedők, erdészek, vadgazdálkodási technikusok lehetnek, emellett virágkötőnek, -kereskedőnek tanulhatnak. A tíz határon túli magyar diák ingyen lakhat a kollégiumban is. |