Gálaműsor a Pásztorvölgyiben
 
 
 

 
Nyolc éve működik együtt a néptáncoktatás területén az egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium és a tiszaújvárosi Világ Virága Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. A közös munka eredményeinek bemutatására és megünnepelésére a két iskola gálaműsort rendezett, melyen 101 diák-köztük a szalaparti iskola tanulói- adtak számot tánctudásukról.
 
 
Nemzeti értékeink egyik legnagyobb kincse, megmaradásunk egyik záloga a magyar néptánc. Szerencsére a mai szülők fontosnak tartják, hogy gyermekeik megismerkedjenek saját nemzeti és kulturális hagyományaikkal a néptánc segítségével, illetve azon keresztül. A fiatalok sok élménnyel gazdagodhatnak a tánccal kapcsolatban; népdalokat, régi szokásokat, mesterségeket, helyeket és embereket ismerhetnek meg. A magyar néptánc gyakorlása, vagy csupán annak szeretete, mindenképpen egy speciális közösség tagjává emeli az embert. A fegyelem, a zene és a tánc iránti elkötelezettség, a közösség és a társaság szeretete szinte kivétel nélkül jellemző minden táncosra - mondta köszöntő beszédében Kántor Zsolt, a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium igazgatója. Az egri intézményben nyolc éve tanítanak néptáncot, a gála egyben a növendékek vizsgája is.
A gálaműsorban dél-dunántúli ugróst, sárközi, gyimesi táncot láthatott a közönség, valamint a dédapáink, a frontra induló katonák emlékére is készült egy koreográfia.
   
 
Somogyi Kinga, 2012. június 15. 17:32
 
Feliratkozás hírlevélre
 
Kapcsolódó hírek 
  Ritmikus gimnasztika évzáró gála
Agria Néptáncnap
Ifjúsági néptáncverseny
35 éves a Lajtha
Ritmikus gimnasztika évzáró
Felnémeti Derűs Dalos Nap
Egerben járt a Hargita
VII. Országos Ifjúsági Szólótáncverseny
Ritmikus gimnasztika évzáró
Görög, lengyel, macedón és török táncosok érkeznek Egerbe
Folyt a bor, ropták a táncot
 
Címkék
  néptánc ; évzáró gála ; Pásztorvölgyi ; Világ Virága Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ;
 

2013. május 20. hétfő
Névnapok :
Bernát , Felícia
8.00 A TV Eger műsora - a vasárnapi adás ismétlése
11.00 Diginfó
A TV Eger műsora
18.00 Tv Eger szignál
18.01 Ostrom- újratöltve - Casting 1552-ism
18.35 Fényfestés az egri vár bejáratánál-ism
19.00 Madárzsongás a Magyar Madártani Egyesület jótékonysági koncertje
20.15 Gárdonyi Géza: A bor-ism

Heti Műsor

 














Média Eger Nonprofit Kft. \ TV Eger \ 3300 Eger, Törvényház út 15. \ telefon: 36/419-999 \ fax: 36/ 426-164 \ tveger@tveger.hu
A 2005. június és 2009 október közötti híreinket korábbi honlapunkon lehet megtalálni: www.tveger.hu/regi
1. Innen indulj   1. partner   Observer   partner3   partner4   RTVStat   RSS csatorna