Szeminárium vállalkozóknak
 
 
 

 
Kezdő és már működő vállalkozásoknak szervezett szemináriumot a Nemzeti Külgazdasági Hivatal üzletfejlesztési főosztálya és az Agria Universitas Egyesület. Az érdeklődőket többek között a külpiacra jutási és üzletfejlesztési lehetőségekről, a márkaépítésről, a mikrohitel programról és az Új Széchenyi Terv nyújtotta pályázati lehetőségekről tájékoztatták a meghívott előadók.
 
 
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal egyik fő feladata a hazai kis- és középvállalkozások külgazdasági tevékenységének támogatása, míg az Agria Universitas Egyesület a tehetséggondozást, a tehetséges pályakezdő fiatalok szakmai kibontakozásának elősegítését a tartja kiemelten fontosnak. A két szervezet úgy döntött közös erővel még hatékonyabban segíthetik a kezdő és már működő vállalkozásokat, ezért szerveztek számukra szemináriumot.
A résztvevők a vállalkozásfejlesztés, marketing, befektetés-ösztönzés, valamint a mikrohitel témaköreiben hallhattak előadásokat.
A rendezvény végén személyes konzultációkra is lehetőség nyílt az előadókkal.
   
 
Somogyi Kinga, 2012. június 07. 15:34
 
Feliratkozás hírlevélre
 
Kapcsolódó hírek 
  Választások után és előtt
Keleti Partnerség a Fiatal európaiak versenyen
A NATO és Oroszország
Évet zárt az Agria Universitas
Tanévnyitó az Agria Közéleti Akadémián
Köz-politika
Állami szerepvállalás igen, államosítás nem
Jó esélyek
Újságírói etika Svájcban
III. Junior Expo
Segítség a kisvállalkozóknak
Svájci Központ
AUE évzáró
Agria Közéleti Akadémia
Hidat építenek a kultúrák között
Az élet rejtélyeinek feltárása - Egerben járt az indiai nagykövet
Diákok Közép-Európáról
Gazdaságfejlesztési fórum
 
Címkék
  vállalkozók ; Agria Universitas Egyesület ; Nemzeti Külgazdasági Hivatal ;
 

2013. június 18. kedd
Névnapok :
Arnold , Levente
8.00 A TV Eger műsora - a hétfői adás ismétlése
12.00 Diginfó
A TV Eger műsora
18.00 Tv Eger szignál
18.01 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés
18.20 Angol nyelvleckék 16. rész
18.30 Adó-zóna - magazinműsor-ism
19.00 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés
19.20 Egriek főzőkanállal- a konyhában Chateau Wanda Bormanufaktúra
(korhatár 12)
19.30 Margó-kulturális magazinműsor-különkiadás-ism
20.00 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés
20.20 Kilátó-megyei magazinműsor-ism
20.50 Agriasport televíziós sportmagazin-ism
20.15 Az egri tűzoltó múzeum türténete-ism
21. 45 Városi síbajnokság 2013-ism

Heti Műsor

 














Média Eger Nonprofit Kft. \ TV Eger \ 3300 Eger, Törvényház út 15. \ telefon: 36/419-999 \ fax: 36/ 426-164 \ tveger@tveger.hu
A 2005. június és 2009 október közötti híreinket korábbi honlapunkon lehet megtalálni: www.tveger.hu/regi
1. Innen indulj   1. partner   Observer   partner3   partner4   RTVStat   RSS csatorna