Pályázati szeminárium és tréning
 
 
 

 
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal üzletfejlesztési főosztálya pályázati szemináriumot és tréninget szervezett Egerben. A meghívott előadók és vendégek elsősorban a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások által felhasználható forráslehetőségeket mutatták be az érdeklődőknek.
 
 
A szemináriumot és utána a tréninget a Nemzeti Külgazdasági Hivatal - az angol rövidítés szerint HITA – üzletvezetési főosztályának, az Enterprise Europe Network vállalkozásfejlesztési hálózatának munkatársai szervezték. Czagány Melinda regionális vezető, illetve Juhász Gabriella bevezető előadása után Csomor Zsuzsanna az Új Széchenyi Terv pályázati rendszerének eddigi tapasztalatai közül kiemelte, nyolc hónap alatt több mint 6000 pályázat érkezett be, 120 milliárd forintra. A pályázatok közül több mint 3000-et fogadtak el, a megítélt támogatás pedig elérte a 65 milliárd forintot. Kovács István, az állami tulajdonban levő Magyar Fejlesztési Bank termékfejlesztési osztályának igazgatója a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nyújtható hitelprogramokról beszélt, amelyek - mivel állami támogatást tartalmaznak -, a piacitól jelentősen kedvezőbb kamatozásúak.
Mint elhangzott, a mikro-, kis- és középvállalkozások részéről nagy a kereslet a különböző hitelkonstrukciókra. Ez jelen pillanatban alapvetően a forgóeszköz hitelezéshez kötődik. A gazdaság élénkítését viszont elsősorban több beruházási hitellel lehetne segíteni.
   
 
Turay Zoltán, 2011. október 26. 16:29
 
Feliratkozás hírlevélre
 
Kapcsolódó hírek 
  Hitelesek védelmében
Útátadás Egerszalókon – tíz év alatt 12 utcát újítottak fel
Sós: Horváth tájékozatlan vagy félretájékoztat
Javaslatok az Új Széchenyi Tervhez
Új Széchenyi Terv
MSZP: Rossz minőségű, olcsó másolat az Új Széchenyi Terv
Polgármestereknek az Új Széchenyi Tervről
Lejárt a moratórium
Új Széchenyi Terv - Kevesen pályáznak a megyéből
Válságban a válságkezelés
Nemzeti Külgazdasági Hivatal
Végtörlesztés
Nemzeti Külgazdasági Hivatal: beszállítói roadshow
Vállalkozz okosan
Pályázatok tükrében
Online marketing tréning
Kamarai fórum
Fórum a kifizetések gyorsítása érdekében
2013 végéig még 5500 milliárd forintnyi uniós támogatást hívhatunk le
Félrevezető információk az árfolyamgátról
Regionális pályázatok
Befektetőbarát Településekért Program
Segítenek befektetőket találni
Vállalkozásfejlesztés
 
Címkék
  Nemzeti Külgazdasági Hivatal ; HITA ; Új Széchenyi Terv ; hitel ; MFB ;
 

2013. május 21. kedd
Névnapok :
Konstantin
8.00 A TV Eger műsora - a hétfői adás ismétlése
12.00 Diginfó
A TV Eger műsora
18.00 Tv Eger szignál
18.01 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés
18.20 Angol nyelvleckék 13. rész
18.30 Fogadóóra- közszolgálati magazin
19.00 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés
19.20 Egriek főzőkanállal- a konyhában Pataki Sándor-ism
(korhatár 12)
19.30 Környezetünk védelmében-magazinműsor-ism
20.00 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés
20.20 Kilátó-megyei magazinműsor-ism
20.50 Sport+ televíziós sportmagazin

Heti Műsor

 














Média Eger Nonprofit Kft. \ TV Eger \ 3300 Eger, Törvényház út 15. \ telefon: 36/419-999 \ fax: 36/ 426-164 \ tveger@tveger.hu
A 2005. június és 2009 október közötti híreinket korábbi honlapunkon lehet megtalálni: www.tveger.hu/regi
1. Innen indulj   1. partner   Observer   partner3   partner4   RTVStat   RSS csatorna