Heves Megyei Diáksport Tanács
 
 
 

 
A Heves Megyei Önkormányzat a Kórház alapítványán keresztül 2 millió forinttal támogatja a Heves Megyei Diáksport Tanács működését az új tanévben. Ez nyugodt működést tesz lehetővé, de nem old meg minden problémát – hangzott el a megyei sportszervezet tanévnyitó munkaértekezletén.
 
 
A csődeljárás alá vont megye nem hagyta magára a diáksportot. A két milliós támogatás odaítéléséről június 6-án, a TV Eger sportműsorában számolt be Szabó Róbert, a megyei közgyűlés elnöke. A pénz július végén meg is érkezett a Heves Megyei Diáksport Tanács számlájára, így el tudják indítani a 2011/12-es tanévet, a nevezéseket be tudják fizetni a Magyar Diáksport Szövetségnek – mondta Bíró Csaba, a szervezet megye elnöke. Ez az összeg nyugodt működést tesz lehetővé, de nem old meg minden problémát.
Mint elhangzott, a Heves Megyei Diáksport Tanácson kívül egy sportszervezet sem kapott pénzügyi támogatást a megyétől, ez egyfajta elismerése az eddig végzett munkának. Gazdasági téren nem fogják két kézzel szórni a pénzt, elsősorban azokat a körzeteket segítik, ahol nem kapnak önkormányzati támogatást. A takarékosság jegyében 1 millió forintot már most lekötöttek a következő tanévre. Ebben a tanévben egy országos döntőt rendez a megye- röplabdából, Gyöngyösön – ezen kívül egy nagy országos rendezvény lesz, szeptember 30-án a Magyar Diáksport Napja, amit megyeszerte különböző sporteseményekkel tesznek emlékezetessé. A tavaly elkezdett hagyományt folytatva október 14-én a Pedagógia Intézettel közösen idén is megrendezik a megyei testnevelők szakmai napját.
   
 
Turay Zoltán, 2011. szeptember 07. 17:20
 
Feliratkozás hírlevélre
 
Kapcsolódó hírek 
  Diákolimpikonokat köszöntöttek
Grundbirkózó diákolimpia országos elődöntő
Magyar Diáksport Napja
Szakmai nap a diáksportról
Diákolimpikonok köszöntése
Diákolimpiai bajnok az EKF lány röplabda csapata
Diáksport
Támogatás a diáksportnak
A diákolimpiák legjobbjai
Diákolimpikonok köszöntése
 
Címkék
  Heves Megyei Diáksport Tanács ; diáksport ; MDSZ ;
 

2013. május 26. vasárnap
Névnapok :
Fülöp , Evelin
8.00 A TV Eger műsora a szombati adás ismétlése
12.00 Diginfó
A TV Eger műsora
18.00 Tv Eger szignál
18.00 HírAdás Plusz heti hírösszefoglaló
18.30 Hit vallás-magazinműsor
19.00 Kilátó megyei magazinműsor
19.30 Dobok. ritmusok. táncok. kultúrák- utazás az autentikus ritmusok világába- Gárdonyi
Géza Színház előadása felvételről-ism
21.30 HírAdás Plusz heti hírösszefoglaló

Heti Műsor

 














Média Eger Nonprofit Kft. \ TV Eger \ 3300 Eger, Törvényház út 15. \ telefon: 36/419-999 \ fax: 36/ 426-164 \ tveger@tveger.hu
A 2005. június és 2009 október közötti híreinket korábbi honlapunkon lehet megtalálni: www.tveger.hu/regi
1. Innen indulj   1. partner   Observer   partner3   partner4   RTVStat   RSS csatorna