Megalakult az Egri Úszó Klub
 
 
 

 
Augusztus 18-tól egy egyesület, az Egri Úszó Klub fogja össze a városban az úszással kapcsolatos minden tevékenységet az oktatástól a versenyeztetésig. Az alapítók az Eger Városi Úszó Klub és az Integra Agria bázisára építenek. Az új vezetőedző – a korábban Egerben versenyző – Kovács Ottó lett.
 
 
Az elmúlt években visszaesés volt tapasztalható a nagy hagyományokkal rendelkező egri úszósportban. A korosztályos bajnokságokban csak a legkisebbeknél, a gyermekeknél voltak döntős és érmes helyezéseink. A két egri klubnak köszönhetően megosztott volt a városi úszótársadalom. Ezen szeretne a város és az újonnan alakult klub vezetősége változtatni – mondta az egri úszó fórumon Rázsi Botond alpolgármester. A többség erőszakos összevonásnak érzi ezt a megoldást, de az alapítók ebben az új úszó klubban egységes szemléletet kívánnak megvalósítani, a régi sérelmekkel nem kívánnak foglalkozni. Elnöknek Lugosi Dénest, az Eger Termál Kft. ügyvezetőjét kérték fel, de az elnökség tagja többek között Rázsi Botond alpolgármester, Kovács Géza a Sportiskola igazgatója, vagy éppen Biros Péter, olimpiai bajnok vízilabdázó. Az a cél, hogy minden területen rendezett, tiszta, átlátható viszonyokat teremtsünk, szakmailag pedig egységes munkát végezzenek az úszók. Egyelőre hat főállású és két mellékállású tréner segíti az újonnan kinevezett vezetőedző, a 80-as években Egerben versenyző Kovács Ottó munkáját. Nem ez lesz a végső felállás.
Az összevonásnak köszönhetően így remélhetőleg optimális lesz a vízfelület elosztása és nem csak a Bitskey-, illetve Bárány uszodát használhatják majd a klub tagjai, hanem a strand ötvenes medencéjét is. A tagdíjakkal kapcsolatosan komolyabb vita bontakozott ki a jelenlevő szülők és a vezetőség között, de addig, amíg legalább szándéknyilatkozat szintén nem tudni, hogy hányan választják az új klubot, erről nem lehet érdemben nyilatkozni. Egy biztos, a város vezetése és a Magyar Úszó Szövetség – élén a szövetségi kapitány Kiss Lászlóval – is egyetértett abban, hogy egy városban egy úszó klub tud eredményes munkát végezni, amihez minden segítséget megadnak.

Egri Úszó Klub
Alapítva: 2011. augusztus 18.

Alapító tagok:
Lugosi Dénes, Rázsi Botond, Kovács Géza, Szarvák Zsolt, Lőrincz József, dr. Bíró Melinda, Kripkó Zoltán, Bajzát Rafael, Kovács Ottó, dr. Turcsányi Dániel

Tiszteletbeli tagok:
dr. Ringelhann György, Biros Péter, Flaskay Mihály, dr. Bánhidy Péter, Katona József

Elnökség:
Lugosi Dénes – elnök, Rázsi Botond, dr. Turcsányi Dániel

Technikai igazgató:
Kripkó Zoltán

Vezetőedző:
Kovács Ottó

Főállású edzők:
Erdélyi Annamária, Erdélyi Krisztina, Pohl Anette, Patkó Katalin, Rostás Andrea, Sallai Bea

Mellékállású edzők:
Barta Monika, Lázár Rita
   
 
Turay Zoltán, 2011. augusztus 25. 16:56
 
Feliratkozás hírlevélre
 
Kapcsolódó hírek 
  2000 méteres úszás
Kilencórás úszás
Pro Agria úszóverseny
82. úszó ifjúsági OB
Szerdától szombatig Eger a házigazdája a 112. úszó OB-nek
112. úszó OB – 1. nap
112. úszó OB – 2. nap
112. felnőtt úszó OB – összegzés
Integra Agria SE – értékeltek az úszók
Serdülő úszó OB
100 éves az Egri VK
Végső búcsú Válent Gyulától
Ússz az egészségedért!
10 éves a Bitskey
83. ifjúsági úszó OB
Olimpiai aranyérmek Athénból
Pro Agria úszóverseny
V. Gyergyák Magda Úszó Emlékverseny
Magyar Paraúszó Nyílt Bajnokság
Víz világnapja úszóverseny, Miskolc
Taroltak az egri sportolók
84. Ifjúsági Úszó OB
Zárás a 84. Ifjúsági Úszó OB-n
Úszóválogatottak Egerben
Pro Agria úszóverseny
Emlékezés és úszás
Egri Úszó Klub
Iskolai úszás
VI. Gyergyák Magda Úszó Emlékverseny
Egri úszó válogatottak Dunaújvárosban
Egri Úszó Klub: 2 arany és 3 ezüst Dunaújvárosban
 
Címkék
  úszás ; Egri Úszó Klub ; EÚK ; Kovács Ottó ;
 

2013. június 18. kedd
Névnapok :
Arnold , Levente
8.00 A TV Eger műsora - a hétfői adás ismétlése
12.00 Diginfó
A TV Eger műsora
18.00 Tv Eger szignál
18.01 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés
18.20 Angol nyelvleckék 16. rész
18.30 Adó-zóna - magazinműsor-ism
19.00 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés
19.20 Egriek főzőkanállal- a konyhában Chateau Wanda Bormanufaktúra
(korhatár 12)
19.30 Margó-kulturális magazinműsor-különkiadás-ism
20.00 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés
20.20 Kilátó-megyei magazinműsor-ism
20.50 Agriasport televíziós sportmagazin-ism
20.15 Az egri tűzoltó múzeum türténete-ism
21. 45 Városi síbajnokság 2013-ism

Heti Műsor

 














Média Eger Nonprofit Kft. \ TV Eger \ 3300 Eger, Törvényház út 15. \ telefon: 36/419-999 \ fax: 36/ 426-164 \ tveger@tveger.hu
A 2005. június és 2009 október közötti híreinket korábbi honlapunkon lehet megtalálni: www.tveger.hu/regi
1. Innen indulj   1. partner   Observer   partner3   partner4   RTVStat   RSS csatorna