Biztonsággal kerékpárral
 
 
 

 
A kerékpárral közlekedőket ellenőrzi április 4-e és 26-a között a rendőrség. A közúti akció célja a biciklisek által okozott, vagy elszenvedett közlekedési balesetek számának csökkentése.
 
 
Szokatlan látványt nyújtottak a kerékpározó rendőrök a városban. Az akcióval a biztonságos biciklis közlekedésre szeretnék felhívni a figyelmet. A hatóság ugyanis április hónapban tartandó országos akciója keretében a kerékpárral közlekedőket ellenőrzi. Ormossy Attila megyei főkapitány hangsúlyozta: az ellenőrzési akciót nem a biciklisek ellen, hanem pontosan az ő érdekükben szervezték. A statisztikai adatok alapján tavaly 43 olyan baleset volt a megyében amelynek okozója kerékpáros volt, ebből 3 halálos tragédiával végződött. Ez részben abból adódik, hogy a kerekezők közül sokan úgy gondolják rájuk nem, vagy csak részben vonatkoznak a KRESZ szabályok. A rendőrség az akció során ellenőrzi a biztonságos kerékpározáshoz szükséges eszközök – a lámpák, prizmák – meglétét. Kiemelt figyelmet fordítanak az ittas kerékpározókra, a biciklis balesetek 35%-ánál ugyanis kimutatható az alkohol. Az akció egész áprilisban tart.
   
 
4, 2011. április 07. 16:08
 
Feliratkozás hírlevélre
 
Kapcsolódó hírek 
  Elfogták a műkincstolvajokat
Ülésezett a Baleset-megelőzési Bizottság
Vizsgálódik a Nyomozó Ügyészség
Előzetesben a nőket megtámadó rabló
Motoros fűrésszel, szamuráj kardokkal estek egymásnak
Horváth László közleménye
Országos Rendőrségi Véradónap
Kevesebb bűncselekmény
Tojás helyett bírság
Szemérem elleni erőszak
Akcióban a motorosokért
Kerékpáros verseny
Női holttest a patakban
Indiai kender ültetvényt számoltak fel
Vedd észre!
Háton vitette magát a rendőr - elbocsátották
Nyugdíjas rendőrök találkozója
Budapestről Heves megyébe - Dr. Ormossy Attila vezeti a főkapitányságot
A rendőrök is csatlakoztak a cipősdoboz-akcióhoz
Idei utolsó városi közgyűlés:üzleti tervek és költségvetési koncepció
Szemtanúkat keres a rendőrség
Kék fényű glória
Kevesebb baleset
Baleset
Közúti ellenőrzések
Egyre több a trükkös lopás
Bombariadó volt két egri bankfiókban
Baleset Eger és Kerecsend között
Nagytakarítás
Közlekedésbiztonsági kupa
Fórum a biztonságról
Kerékpárosokat ellenőriztek
Ellenőrzés a vasúti átjárókban
Meghallgatták Horváth Lászlót a Leader-ügyben
A helyszínen fogták el a betörőket
Előzetesben a betörők
Büntetés helyett zöld szalag
Migrációs akció - rendőri ellenőrzés az M3-as autópályán
Megállapodás a rendőrség és a polgárőrségek között
Rend a Keriben
Véradás
Drogterjesztőt fogtak el
Együttműködés a HRFK és a HELASZ között
Kiraboltak egy idős nőt
Uzsorások kerültek rács mögé
Keresik a férfit
Ketten könnyebben megsérültek a balesetben
Elfogták az autófeltörő bandát
Színesfém-tolvajokat keres a rendőrség – több aknafedlapot is elloptak az utcákról
Ellenőrzés az autópályán
Tetten érték az aknafedéltolvajt
Kábítószer terjesztőket fogott el a rendőrség Egerben
Összevont razzia
Háromszáz forintért raboltak
Közlekedési Klub
A biztonságot ellenőrzik
Kocsmától a zárkáig
Elfogták a tolvajt
A bicikliseket és az autósokat is szondáztatják májustól megyeszerte
Bilincs került a rablóbanda tagjaira
Rendőri munka a számok tükrében
Akció az ittas vezetők ellen
Kerékpárost ütöttek el a Malomárok utcában
Picasso, Klimt, Gulácsy, Hitler, Derain a rendőrségen
Motoros közlekedésbiztonsági napot szervezett a rendőrség
Július végéig szondáztatják a sofőröket a megyében
Vadkender az Eged-hegyen
Idén tizenhét motoros okozott baleset megyénkben
Háromszázmilliós fogás - indiai vadkender és vietnami munkások
Kenderültetvény
Visszakapták a kegytárgyakat
Összevont ellenőrzés
Közbiztonsági fórum
Az autópályán ellenőrizték a kamionosokat
Előzetesben
Évértékelő - kevesebb volt idén a baleset, de többen ültek ittasan a volánhoz
Robbantással fenyegetőzött
Eltűnt nőt keres a rendőrség
 
Címkék
  rendőrség ; akció ; kerékpáros ;
 

2013. május 22. szerda
Névnapok :
Júlia , Rita
8.00 A TV Eger műsora - a keddi adás ismétlése
12.00 Diginfó
A TV Eger műsora
18.00 Tv Eger szignál
18.01 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés
18.20 Angol nyelvleckék 14. rész
18.30 Pénzvilág-gazdasági magazinműsor
19.00 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés
19.20 Egri Csillag Fesztivál 2013
19.30 Kultúrkorzó- kulturális magazinműsor
20.00 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés
20.20 Fogadóóra - városi magazinműsor -ism
20.50 Az egri tűzoltó múzeum története-ism
21.15 Margó kulturális magazinműsor-ism

Heti Műsor

 














Média Eger Nonprofit Kft. \ TV Eger \ 3300 Eger, Törvényház út 15. \ telefon: 36/419-999 \ fax: 36/ 426-164 \ tveger@tveger.hu
A 2005. június és 2009 október közötti híreinket korábbi honlapunkon lehet megtalálni: www.tveger.hu/regi
1. Innen indulj   1. partner   Observer   partner3   partner4   RTVStat   RSS csatorna