„Ítéletidő a Megyeházán”
 
 
 

 
A megyei önkormányzat az elmúlt ciklus tisztázatlan ügyeit vizsgáló bizottsága felesleges marketing bizottság, amely csak PR-tevékenységet folytat, mások lejáratását megcélozva - jelentette ki dr. Nagy Imre. A szocialista képviselő, aki maga is a grémium tagja, úgy fogalmazott: ezt a fideszes ítélőszéket használta fel a színház és a megye politikai vezetése, hogy Barta Dórát eltávolítsa a tánctagozat éléről.
 
 
Nyilvánvaló politikai támadás történt, amelynek egyetlen célja, hogy bemocskolja és hiteltelenné tegye Barta Dóra, Csizmadia Tibor és a színház eddigi munkáját – mondta dr. Nagy Imre. Hozzátette, szerinte ha egy felelős vezető törvénytelenséget, visszásságot tapasztal, akkor nem bizottságot hoz létre, hanem intézkedik.
Dr. Nagy Imre kiemelte, Barta Dóra rendkívüli tehetség, értéket teremtő személyiség, akit most el akarnak üldözni a városból, annak ellenére, hogy a cél rábírni a fiatalokat, hogy Egerben maradjanak.
A szocialista frakcióvezető kijelentette, az a célja, hogy normális közéletre szólítsa föl a megye vezetőit.
   
 
17, 2011. március 21. 14:03
 
Feliratkozás hírlevélre
 
Kapcsolódó hírek 
  Nincs kifizetetlen számla, stabil a gazdálkodás a kórházban
Quartet Fesztivál Egerben
Mesterkurzussal ér véget a Quartet Fesztivál
Zárt a Quartet
Csörgess meg!
A kaméliás hölgy
A régió turizmusa
Egri Páholy
MSZP: balhés város
17. Megyebál
Egyeztető tárgyalás
Többlettámogatás a színháznak
Esterházy Péter tiltakozik fényképének felhasználása miatt
Kerti mulatság
Maya bemutató
MSZP: szabálytalan közbeszerzések Egerben
TVB: Jogsértést követett el Dr. Nagy Imre
Támogatja a kormány a vár és az érseki palota turisztikai célú fejlesztését
Nyáron épülhet az összekötő út
Cigánykerék
Csörgess meg!
Színházi évadzáró
Táncsikerek
Megkezdődött az évad
A megyében is győzött a Fidesz-KDNP – a 15 tagú közgyűléseben 8 fideszes tag lesz
A selyemcipő
Állatmesék
Frakcióvezető: Nagy Imre
Nagy Imre szerint csorbul a demokrácia
A szocialisták szerint indoklás nélküli kirúgások várhatók
Baletteremtől a színpadig
A Mester és Margarita
Nagy Imre nem érti a várpályázat módosításának okát
Gül baba bemutató
Blaskó Balázs a színház igazgatója, megszűnik a mátraházi idősek otthona
Csizmadia Tibor nem marad az évad végéig
Csizmadia elbúcsúzott
Új irányt vesz a színház
Az egri színház a DESZKÁ-n
Kinyíltak a kapuk a város és a megye között
Konferencia és jótékonyság
A bizottság célja a marketing - állítja dr. Nagy Imre
MSZP: megszorítás és bizonytalanság
Páholy party
Tánccal az egészségért
Olympia
Tisztázatlan színházügyek
Reagálás a színházügyekre
Szabó Róbert közleménye
85 éves Olgyai Magda
XXI. Magyar Stúdiószínházi Fesztivál
Leváltották Barta Dórát
Páholy party
Versek a színházban
Szívhang
Nyomozás a színház ügyében
Gyermeknap a színházban
Adósságrendezési eljárás indul a megyénél
Adósságrendezés
dr. Sós Tamás közleménye
Csődhelyzet
Rendkívüli megyei közgyűlés
Uniós fejlesztések
Lesz évad, de miből?
Évadzáró
Lesz évad
Szabó Róbert: hadüzenet az adósságnak
Rimaszombaton a Látogatók
Megyei közgyűlés
Átalakulóban az önkormányzati rendszer
Agria Nyári Játékok
Fellélegezhet a múzeum és a levéltár
Elfogadták a válságköltségvetést
Új számlavezető a megyénél
Lesz évad
Összeállt az új tánctagozat
Mától a kincstár a megye számlavezetője
Válságban is fejleszt a megye
Kezdi az évadot a Harlekin
Indul a színházi évad
Rendkívüli közgyűlés
Próbál a tánctagozat
Kabaré a moziban
Játsszunk!
Elutasítva
Jegyzői értekezlet
Megyei közgyűlés
Káin és Ábel
Rendkívüli közgyűlés
Sóska, sültkrumpli
Levél a kormánymegbízottnak
100 éve született Czeslaw Milosz
Ludas Mátyás
Megyei közgyűlés
Vendégjáték
Gyertyafény keringő
A Magyar Teátrumi Társaság közgyűlése
Megyei közgyűlés
Ülésezett az államigazgatási kollégium
Ajándék előadás
Átadás-átvétel
Ellenőrizték a megye pénzügyi helyzetét
A város átvenné a színházakat
Gyermekrajzok a színházban
Soron kívüli megyei közgyűlés
Példázatok
Elhunyt Gróf Gyula
Közgyűlés - idén először üléseztek képviselőink
Mohács
Megyei közgyűlés
Színházi jövő
Kossuth-díj Székely Lászlónak
Szabó Róbert: Ha bűnös Nagy Imre - méltatlan a képviselői posztra
Nagy Imre fellebbezett
Takarítottak, szemetet szedtek a Bükkben a színészek és a táncosok
Impozáns épületek szalmaképeken
MSZP: Hadat üzen az önkormányzatoknak a kormány
Szabó Róbert: a szocialisták még hátba is verték a koldusbottal a magyarokat
Csókos asszony
Egriek tánca Szarvason
Bérletet vettek a képviselők
MSZP:Kádertemetők lesznek a járások
Indul az évad a Babszem Jankóban
Égimese
Készül a területfejlesztési koncepció
Szabó Róbert: szükségtelen volt a per
Gondos reagál
Nagy Imre -per
Ötven milliót kap Heves megye a Nemzetgazdasági Minisztériumtól
Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését javasolják a szocialisták
Költészet napja a színházban
Buborékok
Lesz pénz a következő évadra
Dr. Gondos István reagál
Indulhat az évad, bérletekkel is
 
Címkék
  Nagy Imre ; Barta Dóra ; tánc ; színház ; megye ;
 

2013. május 25. szombat
Névnapok :
Orbán
8.00 A TV Eger műsora - a pénteki adás ismétlése
12.00 Diginfó
A TV Eger műsora
18.00 Tv Eger szignál
18.00 HírAdás Plusz heti hírösszefoglaló
18.30 Élet-módi magazinműsor-ism
19.00 Margó-kulturális magazinműsor
19.30 Tükörképben-magazinműsor-ism
20.00 Környezetünk védelmében-magazinműsor-ism
20.30 Madárzsongás a Magyar Madártani Egyesület jótékonysági koncertje-ism

Heti Műsor

 














Média Eger Nonprofit Kft. \ TV Eger \ 3300 Eger, Törvényház út 15. \ telefon: 36/419-999 \ fax: 36/ 426-164 \ tveger@tveger.hu
A 2005. június és 2009 október közötti híreinket korábbi honlapunkon lehet megtalálni: www.tveger.hu/regi
1. Innen indulj   1. partner   Observer   partner3   partner4   RTVStat   RSS csatorna