Támogatott döntéshozatal
 
 
 

 
Egy éves programot indított az értelmi fogyatékosok megyei egyesülete az úgynevezett támogatott döntéshozatal bevezetésére, annak széleskörű megismertetésére. Ennek lényege, hogy a sérült személy maga választhatja ki környezetéből azt vagy azokat, akik a szülő mellett segíthetnek neki a mindennapokban, például ügyintézésben, vagyonának kezelésében, vagyis olyan helyzetekben, amikor döntést kell hoznia.
 
 
A programra 1 millió 200 ezer forintot nyert el az ÉFOÉSZ a Norvég Civil Alap pályázatán, amelyet a szolgáltatások bővítésére, a támogatott döntéshozatal a társadalommal való megismertetésére fordítanak.
A megyei egyesület öt szülővel, illetve fogyatékos gyermekeikkel kötött megállapodást az új rendszer bevezetéséről, melynek keretében a sérült maga választhatja meg segítőjét, aki bárki lehet a környezetéből. A kizárólagos gondnokság intézménye ezzel meg is szűnik, amint törvény szabályozza a rendszert.
A támogatott döntéshozatal nem csak a fogyatékkal élőnek segít, a szülő válláról is vesz le terhet.
A program fő célja, hogy tudatosítsa, minden fogyatékos személy cselekvőképes, ha önállóan vagy segítséggel képes ügyeit intézni.
   
 
17, 2011. február 21. 11:19
 
Feliratkozás hírlevélre
 
Kapcsolódó hírek 
  Fogyatékos fiatalok jótékonysági bálja
Farsangi batyus bál
Speciális művészet
Kreatív jövő
Felfénylő szavak
Fejlesztő oktatás
Para Miénk a Tér
„Add a kezed!”
Kapcsolda
Utógyermeknap
Tóparty a fogyatékosoknak
Fogyatékosok tábora
Kapcsolda
Fogyatékkal élők karácsonya
(H)Arcok
Itt a farsang, áll a bál!
Farsangi mulatság
Lelkek érintése - koncert a fogyatékosokért
Lelkek érintése
Halmozottan sérültek érdekképviselete
Ability – a képességek parkja
Gyermeknapi nosztalgia majális
Dűlőfesztivál
Cirkuszban a sérült fiatalok
Esély nap
Parti a fogyatékosok új intézményében
Önálló élet
VIII. Rotary bál
Sérült fiatalok batyus bálja
Fogyatékos művészek mutatkoztak be a Para Miénk a Téren
Nosztalgia majálist szerveztek a fogyatékos fiataloknak
Közös majális Andornaktályán
II. Jótékonysági Dűlőnap
„Add a kezed!”
Fogyatékosok farsangi bálja
 
Címkék
  ÉFOÉSZ ; fogyatékos ;
 

2013. május 23. csütörtök
Névnapok :
Dezső
8.00 A TV Eger műsora - a szerdai adás ismétlése
12.00 Diginfó
A TV Eger műsora
18.00 Tv Eger szignál
18.01 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés
18.20 Angol nyelvleckék 15. rész
18.30 A városi közgyűlés közvetítése felvételről

Heti Műsor

 














Média Eger Nonprofit Kft. \ TV Eger \ 3300 Eger, Törvényház út 15. \ telefon: 36/419-999 \ fax: 36/ 426-164 \ tveger@tveger.hu
A 2005. június és 2009 október közötti híreinket korábbi honlapunkon lehet megtalálni: www.tveger.hu/regi
1. Innen indulj   1. partner   Observer   partner3   partner4   RTVStat   RSS csatorna