Önkéntesek karácsonya
 
 
 

 
Egerben közel 300 önkéntes segítette ebben az évben a Magyar Vöröskereszt munkáját. Az ő segítségüket köszönte meg a szervezet egy karácsonyi műsorral egybekötött vacsorával.
 
 
Folytatva a több éves hagyományt a Magyar Vöröskereszt karácsonyi ünnepséget szervezett önkéntesei számára. Így szeretnék megköszönni segítőik egész éves munkáját. A programot minden év végén megrendezik a Magyar Vöröskereszt területi szervei, így a Heves megyei is.
Amióta működik az önkéntes centrum évről-évre növekszik a segítők száma. Ebben az évben sok fiatal, így főiskolás, közép- illetve általános iskolás is csatlakozott a szervezethez.
A családias programon 35 önkéntes vett részt, akiket a Szilágy Erzsébet Gimnázium diákjai szórakoztattak zenés, verses műsorukkal. Ezután pedig vacsorával fogadták őket a szervezők.
   
 
Handa Eszter, 2010. december 16. 14:36
 
Feliratkozás hírlevélre
 
Kapcsolódó hírek 
  Életmentők képzése
Megkezdődött az ételosztás
Csoki csomag a gyerekeknek
Karácsonyi ellenőrzések
Nagycsaládosok karácsonya
Véradók napja
Óvodások karácsonya
Koncert a beteg gyermekekért
Biosziget karácsony
Segítenek a képviselők
Megnyílt az Önkéntes Centrum
Egri diákvér
Az elmúlt évet értékelte a Vöröskereszt
Vöröskeresztes bázisovi
Mindenki lehet önkéntes!
Családbarát Donor Nap
Adományoz a Vöröskereszt
Vállalati önkéntesség
Lecsökkent a vérkészlet - véradókat várnak
Vöröskereszt
Élelmiszer a rászorulóknak
Önkéntes próbababák
Felállították a város karácsonyfáját
Ételt oszt a vöröskereszt
Véradók ünnepsége
Karácsonyi adománygyűjtés
Karácsonyi készülődés ovis módra
Tízezer gyermek karácsonya
Fertálymesterek karácsonya
Adventi véradónapok
Mikulás a Városházán
A rendőrök is csatlakoztak a cipősdoboz-akcióhoz
Karácsonyra hangolva
Palackposta a jövőbe - karácsony a ZF-nél
Karácsony a Felsővárosban
Cukorbetegek karácsonyi ünnepsége
Fogyatékkal élők karácsonya
Fenyővásár
A hajléktalanok felének van szállása a Kertész úton
Gyermekek és gyermekvédők közös karácsonya
Karácsonyi ételosztás
Karácsony a Biosziget Lakóotthonban
Vérüket adták
A szeretet lángja
Lezárul a téli étkeztetés
Jótékony főiskolások
Kézilabda és Vöröskereszt
Városházi véradás
Köszönet az önkénteseknek
Elsősegély
Zenével adni, zenével kapni
Jótékonysági orgonakoncert
Kiürültek a segélykamionok
Sportolók adtak vért
Török földrengés
Volt egyszer egy hadikórház
Zsíros kenyér, meleg tea a túlélésért
Közeleg a karácsony
Ünnepekre várva
Az egészt várost feldíszítik karácsonyra
Kettőskereszt-állítás
Fenyőállítás
Kihunytak a fények
Hátrányos helyzetű gyerekek karácsonya
Általános iskolások karácsonya
Ajándék előadás
Adventi zenés áhítat
Ünnep a Felsővárosban
Karácsonyi ünnepség a Biosziget Lakóotthonban
Március végéig oszt melegételt a Vöröskereszt
Költözne a hajléktalanszálló
Vért adtak a városházán
Több véradóra lenne szükség
Áldozat az áldozatokért
Mindennapi kenyér a rászorulóknak
Nehéz évet zárt a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete
Dr. Papp Kálmán rendőrorvos tiszteletére szervezetek véradást
Június 22-én, pénteken véradást szervez a TV Eger a Körcsarnokban
128-an jelentkeztek véradásra
Fókuszban a Vöröskereszt
Ételt osztanak
Élelmiszer adomány
Nyelvvel-lélekkel
Karácsonyi Ünnepség – A Farkasvölgy úti óvoda előtt adventeztek a fertálymesterek
Örömvasárnap
Fertálymesterek karácsonya
Cukorbetegek karácsonya
Akcióban a fogyasztóvédők
Karácsonyozott a Mozgássérültek Heves Megyei Egyesülete
Adomány a Gyermekotthonnak
Ünnepeltek a Biosziget lakói
Csökkent a véradók száma
Évértékelő a Vöröskeresztnél
Véradó Emléknap
 
Címkék
  vöröskereszt ; önkéntesek ; karácsony ;
 

2013. május 20. hétfő
Névnapok :
Bernát , Felícia
8.00 A TV Eger műsora - a vasárnapi adás ismétlése
11.00 Diginfó
A TV Eger műsora
18.00 Tv Eger szignál
18.01 Ostrom- újratöltve - Casting 1552-ism
18.35 Fényfestés az egri vár bejáratánál-ism
19.00 Madárzsongás a Magyar Madártani Egyesület jótékonysági koncertje
20.15 Gárdonyi Géza: A bor-ism

Heti Műsor

 














Média Eger Nonprofit Kft. \ TV Eger \ 3300 Eger, Törvényház út 15. \ telefon: 36/419-999 \ fax: 36/ 426-164 \ tveger@tveger.hu
A 2005. június és 2009 október közötti híreinket korábbi honlapunkon lehet megtalálni: www.tveger.hu/regi
1. Innen indulj   1. partner   Observer   partner3   partner4   RTVStat   RSS csatorna