Farkas a Bükkben
 
 
 

 
Június eleje óta tudnak a természetvédők a Bükkben felbukkant farkasról. A szakemberek most, augusztusban Szilvásváradon fényképfelvételeket is készítettek a nagyragadozóról.
 
 
Répáshuta, majd Szilvásvárad és Bélapátfalva környékén bukkant fel a farkas. A természetvédelmi szakemberek egy térképen jelölik azokat a helyeket, ahol megfigyelők látták az állatot, ürüléket vagy lábnyomot találtak. Kezdetben még az sem volt bizonyos, hogy egy vagy több farkasról van szó, aztán a nyomok és a megfigyelések azt támasztották alá: egy farkas él a Bükkben. Gombkötő Péter zoológus azt mondja: ennek ellenére egy-két hete is volt olyan megfigyelő, aki két farkasról számolt be. Adatokat kapnak az erdészektől, vadászoktól, polgárőröktől, gazdáktól.
Több gazda juhállományát megdézsmálta a nagyragadozó: A zoológus szerint a farkas támadása kivédhető azzal, ha hagyományos pásztorkodást folytat valaki; a pásztorkutyák jeleznek, el is riasztják a farkast, de maga a pásztor is elűzheti – akár egyszerű kiabálással is.
Felvételeket is készítettek a Bükki Nemzeti Park szakemberei. Augusztus 12-én Szilvásváradon szerették volna kideríteni, hogy milyen állat garázdálkodott a juhok között. Az éjszakai fényképeken is jól látszik: farkas volt. A zoológus azt hangsúlyozza: volt már rá példa, hogy kutyák sokkal nagyobb kárt okoztak a pásztoroknak, mint most a farkas.
   
 
Keszthelyi Valéria, 2010. augusztus 26. 16:41
 
Feliratkozás hírlevélre
 
Kapcsolódó hírek 
  „Partnerséget építünk”
Denevérek éjszakája
Kerecsensólyom-védelem
Több farkas is él a Bükkben?
Sánta farkas Felnémeten
Farkasok a középpontban
Védett madarak pusztultak el
Vissza a természethez!
Szakmai összefogás a helyi védett értékekért
35 éves a Bükki Nemzeti Park
35 éve a természet szolgálatában
Helybeliek gazdálkodhatnak a BNPI területén
Madárbarát fejlesztések
Takarítottak, szemetet szedtek a Bükkben a színészek és a táncosok
Élőhely-rehabilitáció a Bükki Nemzeti Park területén
Madárvédelmi vezetékcsere
Magaslataink
 
Címkék
  farkas ; Bükki Nemzeti Park ;
 

2013. május 21. kedd
Névnapok :
Konstantin
8.00 A TV Eger műsora - a hétfői adás ismétlése
12.00 Diginfó
A TV Eger műsora
18.00 Tv Eger szignál
18.01 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés
18.20 Angol nyelvleckék 13. rész
18.30 Fogadóóra- közszolgálati magazin
19.00 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés
19.20 Egriek főzőkanállal- a konyhában Pataki Sándor-ism
(korhatár 12)
19.30 Környezetünk védelmében-magazinműsor-ism
20.00 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés
20.20 Kilátó-megyei magazinműsor-ism
20.50 Sport+ televíziós sportmagazin

Heti Műsor

 














Média Eger Nonprofit Kft. \ TV Eger \ 3300 Eger, Törvényház út 15. \ telefon: 36/419-999 \ fax: 36/ 426-164 \ tveger@tveger.hu
A 2005. június és 2009 október közötti híreinket korábbi honlapunkon lehet megtalálni: www.tveger.hu/regi
1. Innen indulj   1. partner   Observer   partner3   partner4   RTVStat   RSS csatorna