Integra Agria SE – értékeltek az úszók
 
 
 

 
A héten Egerben, a serdülő úszó országos bajnoksággal zárul az úszók bajnoki szezonja. Ezen a megmérettetésen nem vesz részt az egri Integra Agria SE, mivel ifjúsági, gyermek, illetve ennél fiatalabb versenyzőik vannak. Sajtótájékoztatón értékelték az elmúlt év munkáját.
 
 
A Magyar Úszó Szövetség döntésének értelmében idén a 9-10, 11-12 és a 13-14 évesek korábban külön értékelt bajnokságait összevonták, a legkisebbeknek, a 7-8 éveseknek pedig csak regionális versenyeket rendeztek. Az Integra Agria SE versenyzőinek zöme ezekben a korosztályokban érdekelt. Most nem volt bajnoki érmesük, de az idősebbek között induló fiatalok így is több döntős helyet tudnak felmutatni, mint tavaly.
A hétvégén a miskolci országos gyermek bajnokságon Holló Balázs 400 gyorson évjárata legjobbjaként mindössze 1 század másodperccel szorult le a dobogóról, majd 100 és 200 gyorson 6. és 7. helyezést ért el. Kripkó Ádám korosztályos ranglista második idejével lett 100 és 200 méter mellen 6. és 7. A 4x100-as vegyesváltó úgy lett negyedik, hogy közben csak 1 másodperc választotta el őket az ezüstéremtől. Ezeknek a fiúknak és a delfin seregszemlén jól teljesítő lányoknak a fejlődést a minél több munka jelentheti. Itt az egyedüli korlát a rendelkezésre álló pályák száma.
Mint elhangzott, gazdálkodásuk átlátható és ellenőrizhető. Idén kiemelt támogatást, összesen 7,5 millió forint kaptak pályahasználatra. Különböző pályázatokon több mint fél millió forintot nyertek. A hathetes nyári úszótáboruk teljes létszámmal, 150 fővel működött. Jelenleg a 6-11 évesek között több mint 60 versenyzőjük van.
   
 
Turay Zoltán, 2010. július 28. 13:52
 
Feliratkozás hírlevélre
 
Kapcsolódó hírek 
  2000 méteres úszás
Kilencórás úszás
Pro Agria úszóverseny
82. úszó ifjúsági OB
Szerdától szombatig Eger a házigazdája a 112. úszó OB-nek
112. úszó OB – 1. nap
112. úszó OB – 2. nap
112. felnőtt úszó OB – összegzés
Serdülő úszó OB
100 éves az Egri VK
Végső búcsú Válent Gyulától
Ússz az egészségedért!
10 éves a Bitskey
83. ifjúsági úszó OB
Olimpiai aranyérmek Athénból
Szezonzáró az Integra Agria Sportegyesületnél
Megalakult az Egri Úszó Klub
Pro Agria úszóverseny
V. Gyergyák Magda Úszó Emlékverseny
Magyar Paraúszó Nyílt Bajnokság
Víz világnapja úszóverseny, Miskolc
Taroltak az egri sportolók
84. Ifjúsági Úszó OB
Zárás a 84. Ifjúsági Úszó OB-n
Úszóválogatottak Egerben
Pro Agria úszóverseny
Emlékezés és úszás
Egri Úszó Klub
Iskolai úszás
VI. Gyergyák Magda Úszó Emlékverseny
Egri úszó válogatottak Dunaújvárosban
Egri Úszó Klub: 2 arany és 3 ezüst Dunaújvárosban
 
Címkék
  úszás ; Integra Agria SE ;
 

2013. június 19. szerda
Névnapok :
Gyárfás
8.00 A TV Eger műsora - a keddi adás ismétlése
12.00 Diginfó
A TV Eger műsora
18.00 Tv Eger szignál
18.01 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés
18.20 Angol nyelvleckék 17. rész
18.30 Pénzvilág-gazdasági magazinműsor
19.00 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés
19.20 Tiszai halvacsora
19.30 Kultúrkorzó- kulturális magazinműsor
20.00 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés
20.20 Az Egri Szimfonikus Zenekar jubileumi koncertje- közvetítés felvételről-ism

Heti Műsor

 














Média Eger Nonprofit Kft. \ TV Eger \ 3300 Eger, Törvényház út 15. \ telefon: 36/419-999 \ fax: 36/ 426-164 \ tveger@tveger.hu
A 2005. június és 2009 október közötti híreinket korábbi honlapunkon lehet megtalálni: www.tveger.hu/regi
1. Innen indulj   1. partner   Observer   partner3   partner4   RTVStat   RSS csatorna