Aranyos lányok
 
 
 

 
A női csapatsportok közül az elmúlt szezonban floorballban és kézilabdában szereztek aranyérmet a város egyesületei. Őket köszöntötték a városháza dísztermében.
 
 
Büszkék vagyunk a két női csapat sikerére. Az Eszterházy-Mecman Eger ISE floorball csapata országos bajnokságot nyert, míg a Főiskola kézilabdás lányai (EKFSC-GMR) végig vezetve a harmadik vonalnak számító NB II-t nyerték meg – mondta köszöntőjében Szeleczki János, Eger Megyei Jogú Város alpolgármestere. Az ünnepélyes pohárköszöntőt követően ajándékcsomagot vehettek át a csapatok játékosai és szakvezetői.
A város erejéhez és lehetőségeihez mérten támogatja a két együttest. A kézilabdás lányok ezzel a sikerrel a magasabb osztályban való szereplés lehetőségét is megszerezték, most már csak az anyagiakon múlik, hogy Hegedűs Tibor együttese melyik osztályban indul. A nevezést június 30-ig kell eljuttatni a Szövetséghez.
A 17 év átlagéletkorú, Leitner Tamás által vezetett floorball csapat a tavalyi ötödik hely után idén ért fel a csúcsra. Nekik ez a bajnoki cím egyben azt is jelenti, hogy augusztus végén Európa kupa-selejtezőben szerepelnek grúz, szlovák, lengyel és osztrák csapatok ellen. A mérkőzések helyszíne Érd lesz.
   
 
Turay Zoltán, 2010. június 17. 16:32
 
Feliratkozás hírlevélre
 
Kapcsolódó hírek 
  Hétvégi sportesemények - előzetes
Floorball női OB I.: Eszterházy-MEISE - Szőny 6-6
Férfi kézilabda NB II: Eszterházy-Eger SE – Vecsés SE 36-20
dr. Kemény Ferencre emlékeztek
Kispályás floorball diákolimpiai döntő Egerben
Iskolagyűlés a Hunyadiban
Női floorball: Eszterházy-MEISE - Szolnok 8-6
Férfi kézilabda NB II: Eger-Eszterházy SE – Füzesabony 29-25
Férfi kézilabda NB II: Eger – Mogyoród 33-25
Férfi kézilabda NB II: Eger-Eszterházy SE – Heves 23-20
Női floorball: Eszterházy-MEISE – Debrecen 23-3
Férfi kézilabda NB II: Eger-Eszterházy SE – Abonyi KC 37-24
Férfi kézilabda NB II: Eger – Dabas II. 34-28
Női floorball OB I.: Eger – Phoenix 3-5
Bajnokavatás! Eszterházy-MEISE - Szolnok 6-4
EKFSC: bajnokok a női kézilabdázók
Floorball Európa Kupa-selejtezőben indul az Eszterházy-MEISE
Indul a kézilabda bajnokság
Válogatott mérkőzések Egerben
Kézilabda: Magyarország – Szlovákia 29-28 és 28-17
Férfi kézilabda NB II: Eger-ESzSE – Füzesabony 25-26
Férfi kézilabda NB II: Eger-Eszterházy SzSE – Albertirsa TKSC 36-30
Férfi kézilabda NB II: Eger-Eszterházy SzSE – Dabas II. 34-26
Hunyadis sikerek
Női kézilabda Dobó Kupa
Dobó Kupa női kézilabda torna
EKF bajnoka 2011
Floorball női OB: Hunyadi MEISE – Szőny 6-3
Floorball női OB: Hunyadi-MEISE – Cartoon Heroes 9-2
Férfi kézilabda NB II: Eger-Eszterházy SzSE – Gödöllő 35-25
Floorball női OB: Hunyadi-MEISE – Szőny 4-2
Férfi kézilabda NB II: Eger-Eszterházy SzSE – Mizse KC 32-25
Floorball női OB: Hunyadi-MEISE – Phoenix 6-7
Kézilabda és Vöröskereszt
Floorball felkészülési mérkőzések
Új vezetés az Eger-Eszteházy SzSE-nél
Sportolók adtak vért
Új támogatóval az EKFSC
Floorball felkészülési mérkőzés: Hunyadi-MEISE – Kolpenäs 8-3
Női floorball OB: Hunyadi – Diamonds 10-1
Sikeres év
Kézilabda HESI-Dobó Kupa
Női kézilabda MK: EKFSC – Vác 20-38
EKF bajnoka 2012
Női floorball OB: Tigger Eger – Cartoon Heroes 12-4
Kézilabda Szenior OB
Női floorball OB: Tigger Eger – Szolnok Cannibals FK 12-5
Éjjel-nappal floorball a Hunyadiban
Jubileumi programok a Hunyadiban
Floorball a jubileum jegyében
Új sportszerekben
Floorball női OB: Tigger Eger – SZPK 8-4
Férfi kézialbada NB I/B.: SBS Eger Eszterházy SzSE – Törökszentmiklós 21-25
Férfi kézilabda Dobó Kupa 2013
Női kézilabda Dobó Kupa: 1. EKFSC-GloboSys
Női floorball Magyar Kupa: Tigger Eger – Szőnyi PK 4-5
Döntőben a Tigger Eger
Floorball női OB: Tigger Eger – Phoenix 4-6
 
Címkék
  kézilabda ; floorball ; Eszterházy-MEISE ; EKFSC-GMR ;
 

2013. május 23. csütörtök
Névnapok :
Dezső
8.00 A TV Eger műsora - a szerdai adás ismétlése
12.00 Diginfó
A TV Eger műsora
18.00 Tv Eger szignál
18.01 HírAdás egri híradó
Időjárás-jelentés
18.20 Angol nyelvleckék 15. rész
18.30 A városi közgyűlés közvetítése felvételről

Heti Műsor

 














Média Eger Nonprofit Kft. \ TV Eger \ 3300 Eger, Törvényház út 15. \ telefon: 36/419-999 \ fax: 36/ 426-164 \ tveger@tveger.hu
A 2005. június és 2009 október közötti híreinket korábbi honlapunkon lehet megtalálni: www.tveger.hu/regi
1. Innen indulj   1. partner   Observer   partner3   partner4   RTVStat   RSS csatorna