Authors Posts by Tóth Beáta

Tóth Beáta

606 POSTS 0 COMMENTS

-

Átadták a Poroszló-Tiszafüred közötti kerékpárutat az elmúlt hétvégén. Ezzel az utolsó szakasszal már biztonságosan körbetekerhetővé vált a teljes Tisza-tó mintegy 70 kilométeren. A projekt több mint 3 milliárd forintból valósult meg, melyben négy új, a természeti adottságokhoz illeszkedő híd épült, valamint a kerékpárutat teljes egészében leválasztották a forgalomtól.

-

Emberölés miatt nyomoznak a Heves megyei rendőrök a füzesabonyi haláleset kapcsán. Ahogyan arról tegnap beszámoltunk, szerdán a délelőtti órákban találtak egy holttestet a városban, az Arany János úti társasház egyik lakásában. Keresik az elkövetőt.

 

-

A búzatáblákban, a pipacsmezőben és korábban a virágzó repcében készített fotókkal és az érintett területeken való figyelmetlen közlekedéssel jelentős károkat okozhatnak a gazdáknak az ott fényképezkedők. Nem csak a haszonnövényeknek árthatunk ezzel, hanem például a Natura 2000-es védett természetvédelmi területeken található ritka virágokban is.

-

A parkolás szabályaira figyelmeztet a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság. A veszélyhelyzet idejére bevezetett díjmentes parkolás magával hozta ugyanis, hogy egyre több autós tilosban áll meg, ami azonban szabályellenes és büntetést von maga után.

-

A nem megfelelő sebességválasztás okozza a legtöbb motoros balesetet, ami nem feltétlen a gyorshajtást jelenti. Fontos felhívni az autósok figyelmét a kétkeréken közlekedőkre, ugyanis érdemes nekik is körültekintőbben részt venniük a forgalomban. Idén négy halálos kimenetelű baleset történt megyénkben, melyből három alkalommal motoros veszítette életét.

-

A korlátozások enyhítését követően az Agria Humán Közhasznú Nonprofit Kft. régi-új vezetése a higiénés szabályok betartása mellett foglalkoztatja a megváltozott munkaképességűeket. Céljuk továbbra is működésük stabilitásának megtartása az önkormányzat bevonásával, éppen ezért Mirkóczki Ádám polgármester tett látogatást az intézményben.

-

Koszorúzással emlékezett meg a Trianoni békediktátum 100. évfordulójáról Eger önkormányzata. A városvezetők több szervezet képviselőivel közösen a Pyrker téri Országzászlónál hajtottak fejet és hallgatták meg Berecz Mátyás alpolgármester, történész múltidézését. Mirkóczki Ádám polgármester televíziónknak mondta el gondolatait a nemzeti összetartozás napján.

-

A digitális oktatás hiányosságáról, valamint annak tapasztalatairól tartott sajtótájékoztatót Kendernay János az LMP társelnöke csütörtökön Egerben. Mint mondta, a Nemzeti Alaptanterv is nagy terhet ró a diákokra, éppen ezért javaslatuk szerint a gyerekek lelki egyensúlyát kellene visszaállítani és több alkalommal a természetbe vinni őket.

-

Megszűnnek a szelektív hulladékgyűjtő szigetek Egerben. Hamarosan a még meglévő öt pontot is felszámolják, ugyanis időről időre hatalmas kupacokban állt a szemét annak környékén is. Az erről tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés kialakításával elveszítették funkciójukat, illetve közegészségügyi kérdéseket is felvet.