Authors Posts by Brehovszki Anita

Brehovszki Anita

39 POSTS 0 COMMENTS

Újabb találkozóra várták a pásztorvölgyisek a Szalaparti Iskola diákjait a Kapcsolda program keretén belül. A rendezvény célja, hogy az ép, illetve a fogyatékkal élő gyermekek megismerjék egymást.

Harmadik alkalommal szervezett közös találkozót a Szalaparti Egységes és Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, valamint a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium a Kapcsolda program keretén belül. A projekt célja, hogy az egészséges és a fogyatékkal élő gyermekek kapcsolatba kerüljenek egymással.
A találkozások alkalmával fontosnak tartják a személyiségfejlesztést, a gyerekek itt sok mindent megtanulhatnak egymástól.
A két iskola közös produkcióval is készült, a tanulók a „Nyitva van az aranykapu” Alapítvány által szervezett előadásból mutattak be részletet. Az értelmileg sérült gyerekek, ép társaikkal és művészekkel együtt lépnek fel, május 26-án a színházban.

Integrált munkaerőpiac és oktatásszervezési programot indított a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szlovák partnerekkel együttműködve. A pályázat célja, hogy a felek megkönnyítsék, illetve ösztönözzék a külföldön tartózkodó fiatalok hazatérését, illetve munkavállalását.

A „Dolgozz itthon” elnevezésű pályázatban a Heves Megyei Iparkamara szlovák partnerekkel közösen a külföldön tartózkodó fiatalok hazatérését, valamint munkavállalását segíti Heves megye térségében és Besztercebánya kerületben.
A besztercebányai önkormányzati kerületben nagy a munkanélküliek aránya. A program segítségével a munkanélküliségi ráta csökkenthető a szlovák területeken is.
A partnerek egy digitális portált szeretnének létrehozni, ahol az adott régiók álláslehetőségeiről, adókedvezményekről, támogatásokról, ösztöndíjakról képzési lehetőségekről lehet majd tájékozódni.

Együtt szórakozhattak a város középiskolásai a Városi Diáktanács által szervezett I. Egri Diákbálon. Az este folyamán bálkirályt és bálkirálynőt választottak, a fiatalok bécsi és angolkeringővel, valamint charlestonnal készültek.

A középiskolások közös táncaival, bécsi és angolkeringővel, illetve charlestonnal indult az első egri diákbál a Bartakovics Béla Közösségi Házban. A Városi Diáktanács úgy gondolta, szükség van a városban egy olyan rendezvényre, ahol Eger középiskolásai együtt szórakozhatnak.
Nemcsak a diákok, de a tanárok is támogatták a bál megvalósítását, ugyanis az egri fiatalokat még inkább összehozzák a közösségi, táncos rendezvények.
Az I. egri Diákbálon több, mint 150 diák vett részt.

Újra kortárssegítő képzést indított a RÉV Szenvedélybeteg- segítő Szolgálat az IFI Pontban. A foglalkozások interaktív módon dolgozzák fel a témaköröket, a képzésen többek között az önkéntességről, a problémamegoldásról és a konfliktus kezelésről is hallhatnak az érdeklődők.

Személyiségfejlesztés, szenvedélybetegségek, önkéntesség, felelősségvállalás főként ezekkel a témákkal ismerkedhetnek meg a fiatalok a RÉV Szenvedélybeteg- segítő Szolgálat által indított Kortárssegítő Képzésen.
A 15 alkalomból álló tanfolyam a kortárssegítés legfontosabb elemeit dolgozza fel, a diákok különböző gyakorlati feladatok segítségével sajátíthatják el az elméletet.
A tanfolyamra olyan fiatalok jelentkezését várják, akik szívesen dolgoznának önkéntesként és érdeklődnek a kortárssegítés iránt.

Tanári és tanulói együttműködés indult a Bornemissza Gergely Szakközépiskola és 5 másik, külföldi intézmény között a Comenius programban. A közös munka segítségével a tanári kompetenciákat szeretnék felmérni Európa szerte, a diákok pedig a megújuló energiákkal kapcsolatban végeznek majd felméréseket.

Egy újabb. 2 éves munka indul a Bornemissza Gergely Szakközépiskola és 5 másik, külföldi intézmény között a Comenius programban. Az együttműködés közös, tanári és tanulói tevékenységekről szól. Az iskolák a tanári kompetenciákat, a tanári tudáselemeket szeretnék felmérni Európa szerte. A diákok a megújuló energiák ügyében végeznek majd kutatásokat Egerben és térségében.
Szlovákiából, Szlovéniából, Törökországból, Portugáliából és Olaszországból érkeztek iskola vezetők Egerbe. A külföldi vendégek három napig maradnak városunkban, ez idő alatt megismerik a Bornemissza Gergely Szakközépiskola oktatási rendszerét.

Főként táncos, játékos produkciókkal készültek a fellépők az idei, egri, Országos Nonverbális Fesztiválra. A két nap alatt 25 csoport, közel 380 fogyatékkal élő és egészséges diák lépett fel a Forrásban.

Az elmúlt évekkel ellentétben, idén két napos volt az Országos Nonverbális Fesztivál. Az egri szervezők a rendezvény segítségével a fogyatékkal élő és az egészséges fiatalok közötti különbségeket szeretnék csökkenteni.
A megnyitón Kelemen Éva, az Egri Kulturális és Művészeti Központ szakmai vezetője köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően Méhes Csaba, pantomimművész szórakoztatta a közönséget. A fellépő diákok főként táncokkal és bábjátékokkal készültek.
Idén is nagy volt az érdeklődés, a két nap alatt 25 csoport, közel 380 sérült és ép diák lépett fel a Forrásban.

Végéhez ért az Európai utas, Márai Sándorral Európában elnevezésű vetélkedő. A döntőben tíz csapat mérhette össze tudását, a diákoknak játékos, irodalmi feladatokat kellett megoldaniuk. A versennyel a szervezők az európai irodalmat szerették volna népszerűsíteni a gyerekek körében.

Tavasszal indult útjára az Európai utas-Márai Sándorral Európában elnevezésű pályázat. A versenyt a Bródy Sándor Megyei Könyvár a Heves Megyei Önkormányzat Európai Információs Ponttal közösen hirdette meg, a megyében élő, felső tagozatos diákok számára. A vetélkedő célja, népszerűsíteni az európai irodalmat a fiatalok körében.
A vetélkedő három fordulóból állt, az első a Magyar Tények Rejtvénykönyve volt, a fiatalok rejtvényeket és online, kvíz feladatokat oldottak meg. A másodikban a diákoknak egy Európáról szóló illusztrációs pályázatot kellett elkészíteniük. A két forduló összesítése után a döntőbe tíz csapat jutott tovább, ahol a gyerekek egy játékos, irodalmi vetélkedőn vehettek részt.
Az első helyen, az egri Gyakorló Iskola, Béta csapata végzett. Rajtuk kívül még a további három legeredményesebb csoport utazhat október közepén Székelyföldre, ahol Sepsiszentgyörgy látnivalóival, kultúrájával, illetve hagyományaival ismerkedhetnek meg a fiatalok.

Szerbiában jártak a Szent Imre Katolikus Általános Iskola hetedik osztályos tanulói. A diákok kísérő tanáraikkal együtt a Határtalanul! program keretében látogathattak el Zentára, Karlócára, Kishegyesre és Szabadkára. Az utazás célja a délvidéki magyarság megismerése volt.

Három napot tölthettek Szerbiában a Szent Imre Katolikus Általános Iskola hetedik osztályos diákjai a Határtalanul! Program keretén belül. Az utazás során a fiatalok a magyar irodalom és történelem nagyjairól emlékeztek meg, több templomot is meglátogattak, szentmisén vettek részt, valamint megismerkedtek különböző népi mesterségekkel is.
A kirándulás önrészből, illetve a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 895 400 forintos támogatásával valósulhatott meg. Az utazás során sok barátság szövődött, ezért az iskola szívesen vendégül látná a szerbiai fiatalokat Egerben.

Szóval?! ezzel az elnevezéssel indult az Európai Unióhoz kapcsolódó országos vitaverseny idén januárban. A regionális forduló egri állomásán 8 középiskolás csapat mérhette össze tudását. A program segítségével a fiatalok megmutathatják szóforgató és érvelési képességeiket, gyarapíthatják uniós ismereteiket, valamint fejleszthetik kommunikációs készségeiket.

Az országos vitaversenyt először 2011-ben rendezték meg, amit egy kísérleti, regionális forduló előzött meg. Ez olyan jól sikerült, hogy a szervezők úgy gondolták, a programot országos szintűre emelik. A vetélkedőkön a fiatalok az Európai Unióhoz kapcsolódó ügyekről disputálhatnak.
Az idei versenyre országosan több, mint 150 csapat nevezett. Az előző, online fordulóból továbbjutók a regionális döntőkön folytatják a versengést. Egerből 4 csapat jutott tovább ebbe a fordulóba. A vita verseny tételmondata ezúttal: Az EU tagállamainak vissza kellene állítaniuk az állandó határellenőrzést a belső határokon.
A középdöntők április 4-ig zajlanak, az ország 7 különböző helyszínén. Az országos döntőben, Budapesten a 16 legjobban vitázó csapat mérheti össze tudását. Az első helyezett egy tíznapos tanulmányi utat nyer Tallinba.

Jubileumi koncertet szervezett a Felsőtárkányi Zeneiskola, az intézmény fennállásának 20. évfordulója alkalmából. A rendezvényre az iskola tanárai és diákjai kamara produkciókkal készültek.

A rendezvényen a zeneiskola énekkara és kis zenekara egy zenei etűdöt, egy meseprodukciót mutatott be. Az intézmény tanárai énekes, táncos reneszánszblokkal készültek, ezzel ünnepelték a Felsőtárkányi Zeneiskola fennállásának 20. évfordulóját.
A zeneiskolának 131 tanulója van, itt vonós, fafúvós, rézfúvós, ütő, citera és népiének tanszakon tanulhatnak a gyerekek.
Az intézmény a jövőben egyrészt népzenei vonalon szeretné erősíteni képzését, másrészt a faluban működő, régi hagyománnyal rendelkező fúvós együttes utánpótlását szeretné kinevelni.

Újra a bowling pályán mérhették össze tudásukat a Markhot Ferenc Kórház dolgozói. A 12 fordulóból álló versenyt a kórház azért indította, hogy a dolgozók ne csak munkahelyükön, hanem szabadidejükben is találkozhassanak, ezzel erősítve a kapcsolatokat.

A bowling versenyt a kórház 2011 novemberében indította. Úgy gondolták, hogy szükség van egy olyan rendezvényre, ahol a dolgozók együtt szórakozhatnak, illetve, ami a munkahelyi kapcsolatokat még szorosabbá teszi.
A versenyre 21 hat főből álló csapat nevezett. Ezúttal 8. alkalommal találkoztak a kórház dolgozói a bowling pályán.
A bowling kupa áprilisban ér véget, addig a versenyből még négy forduló hátra van. A mérkőzésen eddig a legjobbnak az igazgatóság csapata, a Bábubűvölők, golyókoptatók bizonyult. A dolgozók nagy kedvet kaptak a játékhoz, ezért azt tervezik, hogy a későbbiekben is szerveznek majd ilyen versenyt.

Ismét Tudományos Napokat szervezett diákjai számára a Dobó István Gimnázium. A programokon a tanulók a különböző tudományterületekkel ismerkedhetnek meg, földrajzi, történelmi vetélkedőkön is részt vehetnek. A program második napján látványos kémiai kísérletek is várták a tanulókat.

Környezetvédelmi totóval, matematikai versennyel, irodalmi előadásokkal, logikai játékokkal várják a diákokat a Dobó István Gimnáziumban. Az iskolában már évek óta szerveznek tudományos napokat, ahol a tanulók a humán és a reál tudományterületekkel egyaránt megismerkedhetnek.
A második napon látványos kémiai kísérleteket is láthattak a diákok. A folyékony nitrogén tulajdonságaival szerették volna megismertetni őket.
A tudományos rendezvényen az iskola diákjai is bemutatkozhatnak.
A Tudományos Napokra péntekig várják a iskola tanulóit. Az elkövetkező napokban informatikai versenyen, francia versenyen és rendhagyó irodalmi órán is részt vehetnek az érdeklődők.

Farsangi mulatságot szervezett a Harlekin Bábszínház és a Szederinda Néptáncegyüttes. A bábszínházban a jelmezverseny előtt a Nils Holgerson- csodálatos utazás a vadludakkal című darabot tekinthették meg az érdeklődők. A szederindások táncházzal várták a családokat.

Mesefarsanggal kedveskedett a családoknak a Harlekin bábszínház. A Nils Holgerson-csodálatos utazás a vadludakkal című előadást tekinthették meg az érdeklődők, ezt követően pedig a gyerekek mutatkozhattak be jelmezeikben.
A Szederinda Néptáncegyüttes farsangi dalokkal, népi gyermekjátékokkal készült, a farsangi szokásokat szerették volna feleleveníteni.
A legjobb, a legszebb jelmezeket a zsűri játékokkal díjazta.

A börtönéletről kaphattak átfogó képet a fiatalok az IFI Pont által szervezett közönségtalálkozón. Juhász Attila a Heves Megyei Büntetés-Végrehajtási Intézet börtönparancsnoka főként a büntetés végrehajtásról beszélgetett az érdeklődőkkel, a börtönről kialakított sztereotípiákat szerette volna szertefoszlatni.

Az IFI Pont által szervezett közönségtalálkozó ötlete a Városi Diáktanács által szervezett nyári táborban merült fel először. Szerettek volna egy olyan programsorozatot létrehozni, ahol a fiatalok megismerkedhetnek Eger híres vagy érdekes embereivel. Első alkalommal Juhász Attilával a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet börtönparancsnokával találkozhattak az érdeklődők.
A találkozó központi témája a börtönélet volt, de szó esett többek között arról is, hogy mi szükséges ahhoz, hogy valaki börtönben dolgozhasson.
A következő közönségtalálkozón a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetőjével ismerkedhetnek meg a fiatalok, ahol szó lesz majd a kábítószerekről és a rendőrség munkájáról is.

423 hallgató tett sikeres záróvizsgát ebben a félévben az Eszterházy Károly Főiskolán. Közülük 247-en vehették át diplomájukat a főiskola által szervezett díszünnepségen.

52 hallgató hagyományos főiskolai képzésben, 17-en hagyományos egyetemi képzésben, 229-en alapképzésben, 83-an mesterképzésben, 42-en pedig szakirányú továbbképzésben kaptak diplomát a főiskola által szervezett díszünnepségen.
Az ünnepségen Dr. Kádek István, a Gazdaság- és Társadalomtudmányi Kar dékánhelyettese búcsúzott a hallgatóktól. Beszédében az élethosszig tartó tanulás fontosságát hangsúlyozta.
Az okleveleket a végzős hallgatóknak a főiskola rektora, Dr. Hauser Zoltán és Kalóné Szűcs Erzsébet, a Tanulmányi és Információs Központ főigazgatója adta át.

Kortárssegítő képzést indít a Főeegyházmegyei Karitász Központ RÉV Szenvedélybeteg -segítő Szolgálata az IFI Ponttal közösen együttműködve. A képzés több témakört dolgoz fel: szó lesz többek között a konfliktuskezelésről és a szenvedélybetegségekről is. A tréningre olyan fiatalokat várnak, akik szívesen dolgoznának önkéntesként, illetve akiket érdekel a kortárssegítés.

Önkéntesség, kreatív problémamegoldás, személyiségfejlesztés, önismeret, szenvedélybetegségek- csak néhány téma azok közül, mellyel a RÉV Szenvedélybeteg – segítő Szolgálat és az IFI Pont által indított Kortárssegítő képzés foglalkozik. A 15 alkalomból álló tréningen részletes, átfogó képet kaphatnak a fiatalok a kortárssegítésről.
A képzésre olyan fiatalokat várnak, akik szívesen dolgoznának önkéntesként és akiket érdekel a kortárssegítés.
A tréningeket minden héten, csütörtökön az IFI Pontban tartják.

A nyár beköszöntével egyre több diák dönt úgy, hogy a három hónapos pihenőidőben idénymunkát vállal. A zsebpénzszerzésnek ezen módja kedvelt a fiatalok körében. A munkavállalás előtt azonban érdemes alaposan tájékozódni a diákmunka lehetőségeiről. Fontos tudnivaló, hogy egy diákot csak bejelentett normál vagy egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazhat a munkaadó.

Magyarországon munkát a 16 éven felüliek végezhetnek, de vállalhatnak idénymunkát azok is, akik a 15. életévüket betöltötték és tanulnak. A diákok naponta maximum nyolc órát dolgozhatnak.
A diákok leginkább a vendéglátós munkák iránt érdeklődnek, de szívesen dolgoznak más területeken is.
Európában tagállamonként változik a munkavállalók korhatára. 18 év alattiak ritkán mennek ki külföldre dolgozni, ha mégis kiutaznak, ahhoz valamiféle anyagi fedezetre van szükségük, emellett a nyelvtudás is fontos. Többnyire a fiatalok különböző ösztöndíj lehetőségeket próbálnak meg igénybe venni.
Ha valaki úgy dönt, hogy diákmunkát szeretne vállalni érdemes alaposan tájékozódnia a lehetőségekről, esetleg valamilyen munkaközvetítő irodához fordulnia. Aki mégsem szeretne vagy nem tud nyári munkát vállalni a tapasztalatszerzés érdekében végezhet önkéntes tevékenységet. Egerben a fiatalok önkéntes munkára a Heves Megyei Önkéntes Centrumban jelentkezhetnek.

A Dobó István Gimnázium meghívására 22 svéd diák és három kísérőtanár érkezett vasárnap városunkba. A svéd vendégeket a Városházán Rázsi Botond, alpolgármester köszöntötte.

Észak-Svédországból 22 diák és három kísérőtanár érkezett vasárnap Egerbe. A csoport egy osztálykirándulás keretén belül látogatott el Magyarországra, három napot a fővárosban töltöttek. A külföldi vendégeknek bemutatják a város nevezetességeit, valamint a diákok egy biológia órán is részt vesznek. A fiatalok számára hasznos lehet a kapcsolat, hiszen megismerhetik egymás országát, kultúráját, oktatási rendszerét, illetve barátságokat is köthetnek. A vendégek csütörtökig maradnak városunkban.