Önkormányzat: Spisák György jogszerűen járt el

Sajtóközlemény

Az EVAT Zrt. által a tegnapi napon kiadott közleményben foglaltakkal ellentétben Spisák György Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának aljegyzője jogszabályok szerint eljárva belső ellenőrzés céljából érkezett az önkormányzat vagyonkezelő cégéhez, ahová Gay Krisztina, útját állva nem engedte be, megakadályozva ezzel a belső ellenőrzés lefolytatását.

Farkas Attila alpolgármester későbbi időpontban érkezett az EVAT Zrt. épületébe azzal a céllal, hogy megtudja, őt, mint alpolgármestert beengedik-e? Farkas Attila érkezésekor az ajtót rányomták a lábára és akkor már kettőjüknek kiabálták, hogy nem mehetnek be!

A megjelent hazug állításokat tartalmazó cikkekben leírt ténnyel szemben a rendőrséget Mirkóczki Ádám polgármester úr értesítette és kérte a helyszínre, akik a történtekről feljegyzést készítettek.

Megbotránkozást és félelmet az EVAT Zrt. jelenlévő munkatársai keltettek!

A hazug híresztelésekkel ellentétben az EVAT Zrt. két dolgozója által okozott káoszt és ellenállást nem a rendőrség, hanem helyszínre érkezésével Nyeste Gábor, az EVAT Zrt. vezérigazgató-helyettese szüntette meg és engedte be Spisák György aljegyző urat, valamint Farkas Attila alpolgármester urat.

Az EVAT Zrt. által kommunikált hírek hazugok, valótlanságon, rágalmazáson alapulnak!

Az EVAT Zrt.-nél tegnap történt botrányos és az önkormányzat, mint tulajdonos által elfogadhatatlan esetről jegyzőkönyv készült, melyet minden érintett fél aláírásával hitelesített. Ezért sem érthető, hogy a jegyzőkönyvben foglaltak ismeretében hogyan történhetett meg az az eset, hogy valótlan információkat közölnek.

Mivel az EVAT Zrt. a történtekről csupán egyoldalú álláspontját közölte, a hitelesített jegyzőkönyv bizonyos részeit nyilvánosságra hozzuk.