Sajtóközlemény

A közgyűlés 2022. szeptember 29-i ülésén több olyan állítás is elhangzott, amely a közvélemény megtévesztésére alkalmas és sérti a jóhírnévhez való jogomat, ezért ügyvezetőként az alábbi közleményt adom ki:

Az internetes banki csalással elkövetett károkozás ügyében a rendőrségi nyomozás még tart, ezért nem akartam megnevezni a pénzügyi ügyintéző nevét, aki a megtévesztő banki emailt kapta. Elmondása szerint abban a tudatban, hogy a bank oldalán van, a jelszavakat megadta, így a csalók leemelhették az összeget a cég számlájáról. Én utólag szereztem tudomást erről, miután a stúdiófelvételem véget ért. A nevezett dolgozót a tulajdonos ügyvédjének tanácsára nem bocsátottam el, amíg az ügy le nem zárul, de az utalási jogkörét megvontam.
Ügyvezetőként mindent elkövettem, ami az adott helyzetben általában elvárható: a dolgozó a felszólításomra azonnal megtette a rendőrségi feljelentést, a bank felé jeleztem írásban a csalás tényét és belső vizsgálatot indítottam a munkahelyen. A rendőrségtől szereztem tudomást arról, hogy ez a csalás egy nemzetközi pénzmosási bűncselekmény sorozat része.

Tisztelettel jegyzem meg, hogy a közgyűlés nem hatóság, ezért a folyamatban levő ügyben nem állapíthat meg felelősséget.

A ciklus félidejét értékelő sajtótermék a Polgármesteri Hivatal kiadványa, amelynek megjelenéséhez ők ragaszkodtak. A kiadvány költségéből a MÉDIA EGER Kft 808 ezer Ft-t viselt, a fennmaradó összeget az Polgármesteri Hivatal biztosította.

A Média Eger Kft. a fakivágásos történetről hivatalos közleményt nem kapott, ennek ellenére még aznap tájékoztatást adtunk az esetről.

Sajnálatosnak tartom, hogy nekem is a médiából kellett értesülnöm arról, hogy engem már felmentettek, holott csak a felmentésemet indítványozhatta a közgyűlés az EVAT-nál. A személyemet ért méltatlan támadást igaztalannak és politikai indíttatásúnak, valamint koncepciósnak tartom.

Hartmanné dr. Somogyi Kinga
ügyvezető