Kortárs Hangon: Az irodalmat és az alkotókat ünnepelték

Az irodalmat, illetve az alkotókat, például írókat és költőket ünnepeltek a Kortárs Hangon című nemzetközi pályázat díjkiosztóján az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen. Idén négy ország, húsz felsőoktatási intézményének 68 hallgatója jelentkezett. A nyertes pályaműveket több irodalmi lapban is publikálják, valamint a díjazottak írótáborban vehetnek részt. A verseny 2011-ben emelkedett nemzetközi szintre, így ebben az évben is érkeztek művek Felvidékről, Erdélyből, valamint Kárpátaljáról.