Nő a koronavírusban szenvedők aránya

Rengetegen álltak sorba kedden, a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet oltópontján. Az eddigi 200 helyett, ma már 300 körül van azoknak a száma, akik valamelyik koronavírus elleni vakcinát be szeretnék adatni maguknak. Sokan még mindig a harmadik emlékeztető oltásra jelentkeznek, de egyre többen vannak, akik most kapják meg az első vakcinát. A kórház ápolási igazgatója elmondta: emelkedik ugyan az oltottak száma, ugyanakkor a megbetegedésben szenvedők aránya is növekszik.