Veszélyes lehet a szökőkutakban fürödni

Főleg a gyerekek szeretnek nyáron pancsolni a hűsítő szökőkutakban városszerte, sok esetben maguk a szülők küldik játszani a lurkókat a tereken, parkokban lévő vizes helyekre, azonban azzal is tisztában kell lenni, hogy igen súlyos betegségek is kialakulhatnak ilyenkor. Dr. Dósáné dr. Fekete Márta helyettes megyei tisztifőorvos televíziónknak elmondta, a szökőkutak üzemi, gépészeti területnek számítanak, és csak azok mehetnének oda, akinek munkájából adódóan dolga van. A városokban lévő vízi látványosságokat általában tavasszal feltöltik vízzel és utána ugyanazt a vizet forgatja a berendezés a leállás napjáig. Ez aggasztó lehet, hiszen főleg ilyen melegben, ha bármiféle gomba, baktérium, vírus bekerül a vízbe, elszaporodik, komoly fertőződést okozhat.