Január 22.: a magyar kultúra napja

1989 óta ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját, a kézirat tanúsága szerint ugyanis Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnuszt.
Ebből az alkalomból minden évben számos program közül válogathatnak az érdeklődők, ám a koronavírus-járvány miatt idén ezek elmaradnak.
Ennek ellenére fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet az alkalomra, ebben lesznek segítségünkre mai vendégeink, akik közül elsőként Molnár Ferencet, a Neumann János Gimnázium történelem-magyar szakos pedagógusát köszöntjük stúdiónkban.