Több mint 5 ezer lakás maradt fűtés nélkül

Kedden délelőtt 10 óra körül több mint 5 ezer egri lakás és közintézmény maradt fűtés nélkül, ugyanis feltehetően egy sérült kábel miatt leálltak az Egri Vagyonkezelő és Távhő Zrt. kazánjai. A cég elsőként saját berendezéseiben kereste a hibát majd az áramszolgáltatót is értesítette a problémáról, akik a közeli munkálatokra gyanakodtak. A probléma gyors megoldására egy áramfejlesztőt üzemeltek be a helyszínen, melynek segítségével átmenetileg biztosítani tudják a távfűtést.

 

Az ügyben megkeresésünkre Bárdos Zsolt a Heves Megyei Vízmű Zrt. egri üzemegység-vezetője elmondta, az érintett területen munkálatokat végeztek, azonban nem sértették meg a vezetéket, melyen egy régebbi javítást fedeztek fel- tette hozzá. Mint mondta, az ottani tevékenységük nem függ össze a felmerülő problémával, de a cégek közötti jó kapcsolat fenntartása érdekében a Heves Megyei Vízmű Zrt. szívesen segít a javítási munkálatokban.