Erzsébet tábor

Idén először szerveztek Erzsébet-tábort 1-es típusú diabétesszel élő gyerekeknek – közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője felidézte, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap „Jónak lenni jó!” tavaly karácsonyi kampányának fókuszába a diabétesz került, a szakmai szervezetek pedig azt javasolták, hogy a befolyt összegből táborokat szervezzenek a betegségben érintett gyerekeknek. Az összegyűlt 130 millió forintból valósultak meg a diabétesz Erzsébet-táborok 11 szervezet bevonásával – olvasható az MTI közleményében.

Erzsebet_tabor-hirbeo