Felavatták Kracker János Lukács festőművész szobrát Egerben

Felavatták Kracker János Lukács festőművész szobrát a korábbi Bajcsy-tömbbelsőben, a Kracker udvarban. Az Egri Városszépítő Egyesület az egri önkormányzat és helyi cégek támogatásával valósulhatott meg a szobor és szépülhetett meg a környezete. Az 1700-as években alkotó Kracker az osztrák barokkot képviselte munkáiban, illetve a hazai barokk festészet átalakulásában is szerepet játszott. Egerben gróf Eszterházy Károly püspök hívására telepedett le, és 1765-től itt dolgozott haláláig. Művei a Minorita templomban, a Líceum könyvtártermében, valamint az Érseki Palotában találhatók. A szoboravató után egy belvárosi sétát tettek az érdeklődők, akik Köves-Kárai Petra művészettörténész vezetésével ismerkedtek a festőművész életével és egri vonatkozású műveivel. Az Érseki Palotában Kracker oltárképei az Egri Főegyházmegyében címmel nyílt kiállítás.