MUSKÁTLIT AJÁNDÉKBA? TEGYÜK EGYÜTT VIRÁGOSABBÁ EGERT!

Eger Önkormányzata 2019-es költségvetésében is forrást különített el arra a célra, hogy természetbeni juttatással is segítse a helyi polgárokat. Az elmúlt években a KSH adatai szerint jelentősen javultak a megélhetési feltételek, ám sokan szívesen veszik, ha a pénzbeni juttatások, vagy az önkormányzati intézményeink tevékenysége mellett a város melléjük áll egy-egy ajándékozási akcióval is. Míg a települési támogatásokkal a lakhatási- és gyógyszerkiadásokhoz járulunk hozzá, az iskolakezdést segítjük, vagy enyhítjük egy-egy nem várt kiadás terheit, addig a természetbeni juttatás szezonális jelleggel nyújt pluszt az egri polgároknak.

_U6I0028

Az őszi-téli alma- és fenyőfa-szaloncukor ajándékozást tavasszal a „Muskátlit ajándékba” elnevezésű akció egészíti ki. Május 3-án, pénteken délután a Dobó téren és a Nemzedékek terén várjuk az érdeklődőket, akik két tő virágot vihetnek magukkal, lakcímkártyájuk bemutatása mellett. Az ajándék virágot Eger Önkormányzata biztosítja az egrieknek.

A cél az, hogy tegyük együtt virágosabbá a városunkat.

A muskátli akció mindkét helyszínen a készlet erejéig, de legfeljebb 3 órán át tart, így a Dobó téren 13.00-16.00, a Nemzedékek terén pedig 14.00-17.00 óráig várjuk az érdeklődő egrieket.

_U6I9940