Magyarország, az élő hagyományok hazája

Szombaton bemutatták a „Magyarország, az élő hagyományok hazája” című kiadványt az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásáron, a Papp László Budapest Sportarénában. A magyar kormány kiemelt figyelmet fordít a nemzeti hagyomány megőrzésére, amely egyet jelent a nemzet múltjából fakadó büszkeséggel, a jelen méltóságának a megtartásával – hangsúlyozta Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára. Ehhez kapcsolódva Nyitrai Zsolt, kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott arra hívta fel a figyelmet, hogy szombaton hivatalosan is megkezdődött az európai parlamenti választási kampány időszaka. Mint mondta, “a választás egyik tétje, hogy meg tudjuk-e védeni, őrizni kultúránkat, hagyományainkat” – olvasható az országgyűlési képviselő honlapján.

zsolt22