Olimpiai járadék az érmeseknek is

A januári törvénymódosítás következtében 2019-től többen kaphatnak olimpiai járadékot – mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a kormany.hu oldalon szombaton megjelent videóban. Hangsúlyozta, a magyar gazdaság növekedésének köszönhetően még nagyobb anyagi megbecsülésben részesülnek az olimpiai és paralimpiai helyezettek, valamint az őket felkészítő szakemberek. A törvénymódosítás eredményeként emelkedett az olimpiai második és harmadik helyezést elért érmesek járadéka, illetve jogosulttá váltak az olimpiai járadékra az 1955-től kezdődően paralimpián vagy 1984-től siketlimpián indult érmesek is – olvasható az MTI közleményében.