Nyitrai: több támogatást kapnak a fogyatékossággal élőket képviselő szervezetek

Jövőre 2010-hez képest duplájára emelkedik a fogyatékossággal élőket képviselő szervezetek költségvetési támogatása – közölte a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a sérült gyermekek napja rendezvényén hétfőn Budapesten, a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

A 27. Sérült Gyermekek Napja a budapesti állatkertben

Nyitrai Zsolt azt mondta, a 2010-es 522 millió forinthoz képest 2019-ben 1,16 milliárd forintot fordítanak majd erre a célra.
Úgy fogalmazott, hogy a kormány stratégiai partnerként tekint a fogyatékossággal élőkre és az őket segítőkre.
A miniszterelnöki megbízott kitért arra is, hogy 2017 óta bővült az együttműködés a kormányzat és a sérült gyermekek napjának szervezője, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) között. Ennek részeként idén a Volán-társaságok közreműködésével háromezer fiatal utazhatott ingyen a fővárosba, hogy részt vegyen a 27. alkalommal megrendezett eseményen – tette hozzá Nyitrai Zsolt.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy a fővárosi önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a fogyatékossággal élők sportszervezeteinek támogatására, a XII. kerületben pedig hamarosan olyan eszközöket adnak át, amelyek közös játékra adnak lehetőséget. Hozzátette, a sérült gyermekek állatkerti napjának célja is az, hogy közösségi eseményre hívják a fogyatékossággal élőket.
Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője hangsúlyozta, az intézmény a társadalmi felelősségvállalás számos területén segít. Az intézményben nemcsak a sérült gyermekek napjával támogatják a fogyatékossággal élőket, hanem más napokon is állandó kedvezményekkel várják őket – közölte.
Bercse László, a ÉFOÉSZ társelnöke azt mondta, az idei rendezvény két kiemelt témája a választójog és a támogatott döntéshozatal.

MTI